Vágólapra másolva!
Kapros Anikó bejutott a legjobb 16 közé a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix tenisztornán, miután ellenfele, a nyolcadik helyen kiemelt cseh Zuzana Ondraskova a második szett közepén megsérült, és feladta a mérkőzést.

Kapros azzal kezdte, hogy azonnal elveszítette a saját adogatását: ütött két kettőshibát, nem találta a távot, és sokat rontott. Ellenfele ugyanakkor könnyen hozta a saját szerváját, és 2:0-ás vezetéshez jutott. Ám ezt követően - váratlanul - feltámadt a magyar játékos: kitűnően ütött az alapvonalon, káprázatos fonákütésekkel és kőkemény tenyeresekkel űzte riválisát. Öt gémet nyert sorozatban (5:2), s bár a szett végén Ondraskova szépített, az első felvonást 32 perc alatt nyerte.

A folytatásban egészen 3:3-ig fej fej mellett haladt a két teniszező, ezután azonban 15:40-ről Ondraskova elnyerte Kapros adogatását. A következő gém és a mérkőzés váratlan - és egyben szerencsétlen - fordulattal ért véget: a cseh teniszező rosszul lépett, elesett, és bokasérülése miatt kénytelen volt feladni a találkozót. Kapros a nyolc közé jutásért az ugyancsak cseh Michaela Pastikovával találkozik.

Az első helyen kiemelt Anna Smashnova könnyen nyert, az izraeli játékos a spanyol Lourdes Dominguez Linót búcsúztatta két szettben. Az ötödik helyen kiemelt Antonella Serra Zanetti viszont kiesett, a világranglistán 68. olasz játékost a cseh Eva Birnerova (105.) verte két sima játszmában.

Szerdán 11 órakor kezdődnek a mérkőzések a Római Teniszakadémia Vodafone Centeren: Szávay Ágnes a 16 közé jutásért a centerpályán a spanyol Maria Sanchez Lorenzóval csap össze.

WTA-torna, Budapest (140 ezer dollár), 1. forduló
Kapros - Ondraskova (cseh, 8.) 6:4, 3:4-nél Ondraskova feladta
Smashnova (izraeli, 1.) - Dominguez Lino (spanyol) 6:1, 6:2
Pous Tio (spanyol) - Nooni (svéd) 6:1, 6:3
Birnerova (cseh)- Serra Zanetti (olasz, 5.) 6:4, 6:1
Fudzsivara (japán)- Klaschka (német) 1:6, 6:2, 6:1
Pastikova (cseh)- Szfar (tunéziai) 6:1, 6:4
Szavcsuk (ukrán) - Gagliardi (svájci) 6:3, 2:1-nél Gagliardi sérülés miatt feladta
Sucha (szlovák, 7.) - Kachlikova (szlovák) 7:5, 3:6, 6:2
Mamic (horvát) - Martinez Granados (spanyol) 7:5, 6:4
Srebotnik (szlovén, 2.) - Foretz (francia) 6:2, 6:4

páros, 1. forduló
Gubacsi, Nagy - Gagliardi, Kostanic (svájci, horvát) - játék nélkül (Gagliardi sérülése miatt)
Dominguez Lino, Marrero (spanyol, 4.) - Musgrave, Wöhr (ausztrál, német) 4:6, 6:3, 7:5

Az ötödik helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjova számára az első forduló jelentette a végállomást az 585 ezer dollár összdíjazású stanfordi nőitenisz-tornán, miután óriási csatában kikapott az amerikai Meghann Shaughnessytől.

WTA-torna, Stanford (585 ezer dollár), 1. forduló
Shaughnessy (amerikai) - Zvonarjova (orosz, 5.) 6:3, 1:6, 7:6
Jankovic (szerb-montenegrói, 7.) - Irvin (amerikai) 6:2, 6:4
Schiavone (olasz, 8.) - Zsidkova (orosz) 6:4, 6:1
Benesova (cseh) - Peng (kínai) 6:4, 7:6
Hantuchova (szlovák) - Stevenson (amerikai) 6:2, 6:1
Grönefeld (német) - Peer (izraeli) 7:5, 6:1
Mirza (indiai) - Daniilidu (görög) 7:6, 2:6, 6:3

Albert Costa kiesett a 625 ezer euró összdíjazású ausztriai salakpályás férfitenisz-torna első fordulójában. A Roland Garroson 2002-ben győztes spanyol játékost a német Philipp Kohlschreiber győzte le két szettben.

ATP-torna, Kitzbühel (625 ezer euró), 1. forduló
Kohlschreiber (német) - Costa (spanyol) 6:2, 6:4
Schüttler (német) - Sanchez (spanyol) 6:3, 6:3
Lapentti (ecuadori) - Calleri (argentin) 6:4, 3:0-nál Calleri feladta
Labadze (grúz) - Ramirez amerikai) 6:4, 6:2
Verdasco (spanyol) - Seppi (olasz) 6:2, 6:4
Zabaleta (argentin) - Haehnel (francia) 6:2, 7:6
Minar (cseh) - Scsukin (orosz) 6:3, 7:6
Almagro (spanyol) - Sabau (román) 6:3, 6:2.
Köllerer (osztrák) - Tabara (cseh) 7:6, 3:6, 6:4
Koubek (osztrák) - Armando (amerikai) 6:4, 6:2
Vemic (szerb-montenegrói) - Hipfl (osztrák) 6:3, 1:6, 6:3

ATP-torna, Umag (319 ezer euró), 1. forduló
Robredo (spanyol, 3.) - Kuerten (brazil) 6:4, 6:4
Vicente (spanyol) - Ionita (román) 6:2, 6:2
Mantilla (spanyol) - MacKin (brit) 6:2, 6:1
Tipsarevic (szerb-montenegrói) - D. Norman (belga) 6:0, 6:0

Jean-Rene Lisnard tökéletes partnernek bizonyult Andre Agassi visszatéréséhez, a francia versenyző ugyanis semmilyen ellenállást nem tanúsított világhírű ellenfelével szemben a Los Angelesben zajló 380 ezer dollár összdíjazású férfitenisz-torna nyitófordulójában.

A 35 éves amerikai klasszis a párizsi Grand Slam-torna első fordulójában elszenvedett veresége óta nem lépett pályára, most azonban nagyon könnyedén, mindössze egy játékot veszítve jutott a második körbe.

ATP-torna, Los Angeles (280 ezer dollár), 1. forduló
Agassi (amerikai, 1.) - Lisnard (francia) 6:1, 6:0
Hrbaty (szlovák, 2.) - Beck (szlovák) 6:4, 6:1
Blake (amerikai) - Kiefer (német, 3.) 3:2-nél Kiefer feladta
Haas (német, 4.) - Karlovic (horvát) 6:4, 6:4
Fleishman (amerikai) - Spadea (amerikai, 9.) 4:6, 6:2, 6:4
Hernych (cseh) - Björkman (svéd) 6:4, 6:4
Ginepri (amerikai) - Arthurs (ausztrál) 6:4, 6:4
Turszunov (orosz) - Okun (izraeli) 6:1, 6:2
Müller (luxemburgi) - De Chaunac (francia) 2:6, 6:3, 7:6
Hadad (izraeli) - Mamiit (amerikai) 2:6, 6:3, 6:3