Vágólapra másolva!
A Davis-kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjában érdekelt magyar férfitenisz-válogatott jövőre Monacóban lép pályára az 1. fordulóban. A sorsolást csütörtökön Madridban készítette el a nemzetközi szövetség.

Monacói siker esetén a magyar együttes ugyancsak idegenben a norvég-ukrán párharc továbbjutójával találkozna. Az első kör két vesztese a bennmaradásért csatázik majd. Ha a második fordulót is sikerrel veszik a magyarok, akkor a finn, ghánai, bolgár, grúz négyesből kerül ki a következő rivális.

"Utoljára három éve játszottunk a monacóiakkal, s Szegeden fölényesen nyert a csapat, ezért bízom abban, hogy sikerrel vesszük az első akadályt" - mondta Kiss Sándor kapitány. "A következő fordulóban valószínűleg a norvégokkal kerülünk szembe, akiket az idén legyőztünk Szegeden. Tehát reálisnak tűnik a célkitűzés, hogy ismét a feljutásért léphessünk pályára."

A jövő évi program:
1. forduló: március 4-6.

2. forduló, illetve osztályozó a bennmaradásért: július 15-17.

3. forduló a feljutásért: szeptember 23-25.

Az eddigi magyar-monacói találkozók:
2001. április 27-29., Szeged: Magyarország-Monaco 5-0

1986, június 13-15., Monte-Carlo: Monaco-Magyarország 2-3

1929. május 14-16., Budapest: Magyarország-Monaco 3-2

A Világcsoport 1. fordulójában:
Szlovákia - Spanyolország
Svájc - Hollandia
Ausztrália - Ausztria
Argentína - Csehország
Oroszország - Chile
Franciaország - Svédország
Románia - Fehéroroszország
Egyesült Államok - Horvátország

Az elődöntőt szeptember 23-25-én, a finálét december 2-4-én játsszák.