Vágólapra másolva!
Se Kapros Anikó, se Mandula Petra nem jutott elődöntőbe a 110 ezer dollár összdíjazású Tippmix Budapest Grand Prix tenisztornán, miután a legjobb nyolc elbukott a cseh Benesova, valamint a szlovák Sucha ellen.

Elsőként Kapros Anikó lépett pályára, de két sima játszmában kikapott a hatodikként rangsorolt cseh Iveta Benesovától (57.). Majd a második helyen kiemelt Mandula
Petra követlezett, aki a három szettben szenvedett vereséget a szlovák Martina Suchától.

A 62 perces első szett még a világranglistán 34. Mandula elképzelései szerint alakult, hiszen 6:5-nél elnyerte riválisa adogatójátékát, így előnybe került. A folytatásban Sucha vette át az irányítást, 3:0-ra elhúzott, és mindössze 32 perc alatt kiegyenlítette a találkozó állását.

A döntő játszma nyitánya sorozatban négy breaket hozott, majd a világranglistán 70. szlovák teniszező 4:3-nál ismét elnyerte Mandula adogatását, és később az első meccslabdáját értékesítve megszerezte a győzelmet, s bejutott a legjobb négy közé. A mérkőzés összesen 2 óra 9 percig tartott.

A párosok között Németh Virág, Szávay Ágnes kettős bejutott a fináléba, miután az elődöntő nyitó játszmájában 3:2-es vezetésüknél a második helyen kiemelt Iveta Benesova, Lubomira Kurhajcova duó az utóbbi játékos sérülése miatt feladta a mérkőzést.

eredmények, egyes, negyeddöntők:
Sucha (szlovák)-Mandula Petra (2.) 5:7, 6:2, 6:3
Benesova (cseh, 6.) - Kapros Anikó (3.) 6:2, 6:1
Pennetta (olasz) - Mamic (horvát) 6:4, 2:6, 6:2
Jankovic (szerb-montenegrói, 8.) - Cervanova (szlovák) 6:0, 6:0

páros, elődöntő:
Németh Virág, Szávay Ágnes - Benesova, Kurhajcova (cseh, szlovák, 2.) 3:2-es állásnál Benesováék feladták.

A Mandula Petra, Barbara Schett (magyar, osztrák, 1.) - Schwartz, Wöhr (osztrák, német) elődöntőt szombaton játsszák.