Vágólapra másolva!
Pete Sampras újabb egyértelmű jelét adta annak, hogy komolyan gondolja a visszatérést s a nyolcadik wimbledoni győzelmet: a tizennégyszeres Grand Slam-győztes amerikai teniszező  szabadkártyát kért a queen'si viadalra

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Egyre biztosabb, hogy Pete Sampras mégsem vonul vissza tavalyi US Open-győzelmét követően, még ha azóta egyszer sem lépett is tétmérkőzésen pályára. Azt már korábban tudni lehetett, hogy az április 21-én kezdődő houstoni salakos viadalon megerősítette részvételi szándékát, később pedig az is kiderült, hogy a hamburgi, szintén salakos Mester-versenyen is indul.

Azzal azonban, hogy szabadkártyát kért a június 9. és 15. között megrendezésre kerülő queen'si torna rendezőitől, újabb egyértelmű jelét adta annak, hogy komolyan gondolja nyolcadik wimbledoni győzelmét. A queen'si füves pályás viadal hagyományosan a wimbledoni Grand Slam-torna legfőbb felkészülési versenye, Sampras korábban kétszer (1995 és 1999) nyerte meg. "Pete a napokban megkeresett bennünket ,s szabadkártyát kért a versenyre, óhaját természetesen örömmel teljesítettük" - mondta Jolyon Armstrong, a torna szóvivője.

Pete Samprashttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36440Lleyton Hewitthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=46430Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

Az első kiemelt egyébként a világelső Lleyton Hewitt lesz, aki egyedülálló tettre, zsinórban negyedik győzelmére készül. Korábban csak John McEnroe és Boris Becker tudott négy alkalommal diadalmaskodni Queen'sben, de egyiküknek sem egymást követő években jött össze a nagy tett. "Óriási megtiszteltetés lenne, ha negyedszer is első lehetnék Queen'sben, nagyon szeretem ezt a versenyt" - mondta diplomatikusan Hewitt.

Ami a teniszvilág heti eseményeit illeti, Mandula Petra párosban bejutott a negyeddöntőbe a 140 ezer dollár összdíjazású estorili tornán, Wartusch oldalán a Dulko, Salerni argentin kettőst verte. Serena Williams továbbra is veretlen 2003-ban, 22. győzelmét a madagaszkári Dally Randriantefy ellen aratta Charlestonban.

WTA-torna, Charleston (1,3 millió dollár, zöld salak), 1. forduló:
Martinez (spanyol, 15. kiemelt) - Kurnyikova (orosz) 6:4, 1:1-nél Kurnyikova feladta
2. forduló:
S. Williams (amerikai, 1.) - Randriantefy (madagaszkári) 6:3, 6:0
Henin-Hardenne (belga, 2.) - Pisnik (szlovén) 6:4, 3:6, 6:4
Dokic (szerb-montenegrói, 6.) - Matevzic (szlovén) 6:1, 6:4
Harkleroad (amerikai) - Bovina (orosz, 9.) 6:2, 6:2
Coetzer (dél-afrikai, 10.) - Granville (amerikai) 6:2, 7:6
Shaughnessy (amerikai, 11.) - Lihovceva (orosz) 7:6, 6:7, 6:4
Suarez (argentin) - Pistolesi (izraeli, 12.) 7:5, 6:1
Gyementyijeva (orosz, 13.) - Majoli (horvát) 3:6, 7:5, 6:1
Dechy (francia, 14.) - Mikaelian (svájci) 6:1, 6:4
Fernandez (argentin, 16.) - Drake (kanadai) 6:1, 6:4

WTA-torna, Estoril (140 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Srebotnik (szlovén, 1.) - Parra (spanyol) 6:4, 6:4
2. forduló:
Cervanova (szlovák) - Benesova (cseh) 6:3, 6:2
Razzano (francia, 3.) - Medina Garrigues (spanyol) 6:4, 4:6, 6:4
Páros, 1. forduló:
Mandula, Wartusch (magyar, osztrák, 1.) - Dulko, Salerni (argentin) 6:1, 7:6

ATP-torna, Estoril (525 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Davigyenko (orosz) - Schalken (holland, 3.) 6:3, 6:2
Kafelnyikov (orosz, 6.) - Labadze (grúz) 6:1, 6:0
2. forduló:
Calleri (argentin) - Nieminen (finn, 8.) 6:3, 6:4
Gonzalez (chilei, 4.) - Acasuso (argentin) 6:1, 6:3
Robredo (spanyol, 5.) - Levy (izraeli) 6:3, 6:1

ATP-torna, Casablanca (400 ezer dollár, salak), 2. forduló:
Arazi (marokkói, 1.) - Meligini (brazil) 6:3, 6:0
Boutter (francia) - Horna (perui) 6:7, 6:3, 6:4
Mutis (francia) - Prodon (francia) 6:3, 6:3
Saretta (brazil) - Lisnard (francia) 7:5, 6:4