Vágólapra másolva!
November 21-én, nagy csendben és titokban jött világra a tizennégyszeres Grand Slam-győztes teniszező, Pete Sampras és Bridgette Wilson első gyermeke, Christian Charles.

Pete Sampras egy lépéssel megint közelebb került a visszavonuláshoz, november 21-én ugyanis megszületett fia, akit (Sampras rajongói oldalának értesülései szerint) Christian névre kereszteltek. Azt már hosszú ideje tudni lehetett, hogy a világ valaha volt talán legjobb teniszezője apai örömök elé néz, hiszen neje, Bridgette Wilson egy ideje már folyvást gömbölyödő pocakkal látogatta a hollywoodi koktélpartikat. A színésznő amúgy nem csinált nagy ügyet terhességéből, nem csapott hírverést maga körül, így nem is meglepő, hogy a baba szinte titokban jött világra.

Persze, akik picinykét is ismerik Pete Samprast, tudják, hogy a görög származású zsenitől semmi nem áll távolabb, mint a kamerák kereszttüzében való pózolás, ő inkább elvonul a világ egy csendes szegletébe, semmint interjút adjon egy magazinnak. Mentalitása szöges ellentétben áll tehát Andre Agassiéval: a tar fejű jenki és Steffi Graf közös gyermekének születésekor fotósok hada legyeskedett a kórház körül, mind elsőként akarta lencsevégre kapni a trónörökös Jaden Gilt.

Samprashttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36440

Christian Charles Sampras ellenben szép csendben látta meg a napvilágot, szerencsére teljesen egészségesen. Édesanyja is remekül viselte a megpróbáltatásokat, a hírek szerint már egészen jól van. Sampras, aki utolsó, tizennegyedik Grand Slam-győzelmét hazai közönség előtt, a US Openen aratta, most válaszút elé került: többször kijelentette, hogy ugyan ez a siker is tökéletes búcsú lenne a profi tenisztől, de pályafutása során nyolcadszor is magasba szeretné emelni a wimbledoni trófeát. Ugyanakkor azt is hallani lehetett tőle, hogy végleg szögre akasztja az ütőjét, s a jövőben feleségének s immáron fiának szenteli az idejét. Őt és családi hátterét ismerve ez utóbbi tűnik valószínűbbnek...