Vágólapra másolva!
Alaposan elkalapálták Mandula Petrát az 585 ezer dollár összdíjazású linzi nőitenisz-torna selejtezőjének harmadik fordulójában, éljátékosunk ennek ellenére is főtáblára jutott. Az ok Lindsay Davenport és Patty Schnyder visszalépése. Mats Wilander mindeközben megjegyezte, az olimpiákon csapatversenyt kellene rendezni a teniszezők számára.

Mandula Petra gond nélkül abszolválta a selejtező első két fordulóját Linzben, igaz, olyan ellenfelekkel találkozott, akiket álmából felkeltve is illik elintéznie. A főtáblára jutásért már egy jóval nevesebb riválist kellett volna legyőznie, mégpedig a kvalifikáció első helyére rangsorolt svájci Mikaeliant. Sajnos, a bravúr nemhogy nem sikerült, Petra csúfos kudarcot vallott, mindösszesen egy játékot tudott összekaparni a helvét ellen. Nagy mázlija van, hogy szerencsés vesztesként így is felfért a főtáblára, a zürichi döntőt éppen egymás ellen vívó Lindsay Davenport és Patty Schnyder ugyanis visszalépett a szerepléstől. Az amerikai döntése érthető, ő már a svájci elődöntő után is arra panaszkodott, hogy sérült, Schnyder viszont makkegészségesnek tűnt. Feltételezhetően kipiheni az elmúlt hét fáradalmait.

Az ausztriai viadal első helyén az amerikai Jennifer Capriatit emelték ki, őt a jugoszláv Dokic és a belga Henin követi. Mandula az első fordulóban a közelmúltban Martina Hingist is elagyabuláló orosz Petrovával mérkőzik. Linzen kívül Luxemburgban is rendeznek tornát a hölgyek számára, az összdíjazás ott 225 ezer dollár.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016Agassi játék nélkül nyerte a madridi tornát/sport/egyeni/tenisz/20021020agassi.htmlSchnyder hat helyet javított/sport/egyeni/tenisz/20021021schnyder.htmlNovak sikeres hetet zárt/sport/egyeni/tenisz/20021021novak.html

Az urak három verseny közül választhattak, az egyaránt egy-egy millió dollár összdíjazású bázeli vagy szentpétervári tornára, avagy a 650 ezer dollárra taksált stockholmi viadalra adhatták le nevezésüket. Svédországnál érdemes is megállni egy pillanatra, egyrészt azért, mert a világelső Hewitt is itt ragad ütőt (elfogadva a szervezők által felajánlott szabadkártyát), másrészt az egykori skandináv legenda, a svédek jelenlegi Davis-kupa kapitánya, Mats Wilander kijelentette, az olimpiákon csak csapatversenyt kellene rendezni a teniszezők számára. "A sztárok nem veszik komolyan az ötkarikás játékokat, mert nekik minden évben négy olimpiájuk van - nyilatkozott az Aftonbladet című lapnak, utalva a Grand Slam-viadalokra. - Szerintem az egyéni vetélkedést nyugodtan törölhetik, ha viszont válogatottak küzdenének, talán nagyobb lenne az érdeklődés."

Bázelben egyébként címvédésre tör a brit Henman, akinek hétvégén született meg kislánya, könnyű dolga azonban nem lesz, sorsolása ugyanis kicsit nehéznek tűnik. Mindjárt a kiszámíthatatlan Cedric Pioline-nal kezd, az elődöntőben pedig a tavalyi fináléban legyőzött Federer vagy a fiatal titán Roddick következhet. Szentpétervárott Andre Agassit és Marat Szafint emelték ki az első két helyen, tavaly az orosz játékos otthon tartotta a trófeát.

WTA-torna, Linz (585 ezer dollár, fedett, kemény pálya), selejtező, 3. forduló:
Mikaelian (svájci, 1. kiemelt) - Mandula Petra 6:0, 6:1

WTA-torna, Luxemburg (225 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Raymond (amerikai, 5.) - Osztrovszkaja (fehérorosz) 7:5, 6:4

-K.D.-