Vágólapra másolva!
Nagyon kevés olyan bűncselekményt ismer a büntető törvénykönyv, amit Mike Tyson nem követett volna el élete 38 esztendeje alatt. Most szándékos károkozás miatt kerülhet bíróság elé az egykori nehézsúlyú bokszvilágbajnok, ugyanis azzal gyanúsítják, hogy - még egy novemberi éjszakán - egy arizonai night club bejárata előtt felugrott egy személygépkocsi motorházára, és annak tetején ugrálva 1400 dolláros kárt okozott a gépjárműben.

A rendbontás a Phoenixhez tartotó Scottsdale-ben történt, ahová még ez év elején költözött "Vas Miska". Tyson november 25-ról 27-re virradó éjjel hajnali egyig mulatott az éjszakai szórakozóhelyen, ahonnan kissé idegesen távozott, olyannyira, hogy hirtelen felugrott az egyik ott parkoló autó motorházára, és ott rövid táncot lejtett. A kocsi tulajdonosa másnap elvitte a járgányt egy autószerelőhöz, s ott megállapították, hogy 1400 dollár értékű kár keletkezett.

Az nem derült ki, hogy a bokszoló összetűzésbe keveredett-e a jármű gazdájával bent a bárben, s hogy vajon miért éppen azon a kocsin ugrált, amelyiken. A 22 éves fiatalember mindenesetre feljelentést tett a rendőrségen.

Tyson hamarosan megkezdi az edzéseket márciusi mérkőzésére, amely az első lesz azt követően, hogy júliusban kiütéses vereséget a brit Danny Williamstől.

Ch. Gáll András