Vágólapra másolva!
Az amerikai Roy Jones Jr., a Boksz Világszövetség (WBA), valamint a dél-afrikai Corrie Sanders, a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú bajnoka november 8-án, valószínűleg Las Vegasban egymás ellen száll ringbe.

Az amúgy félnehézsúlyú, és így lehetséges ellenfeleinél általában 15-20 kilóval könnyebb Jones eleinte Evander Holyfield, Mike Tyson vagy Lennox Lewis ellen kívánt csatába szállni, de Sanders a március 8-i sikerével meggyőzte őt. A dél-afrikai bunyós Hannoverben, vagyis idegen terepen, kihívóként, a második menetben kiütötte az ukrán Vlagyimir Klicskót.

"Mindenki azt hitte, hogy Roy mással mérkőzik majd. Aztán Corrie nyert Németországban, így már megfelel neki. Újra meg akarjuk rázni a világot!" - fogalmazott Jones menedzsere, Murad Muhammad.

Az amerikai sztár március elsején történelmet írt azzal, hogy a Las Vegasban rendezett 12 menetes mérkőzésen elhódította a WBA nehézsúlyú bajnoki övét a Puerto Ricó-i származású John Ruiztól, hiszen a sportág történetében korábban mindössze egyszer fordult elő, hogy valaki egyidőben legyen félnehézsúlyban és nehézsúlyban is világbajnok.

A 49 profi csatájából 48-szor diadalmaskodó (38 KO) Jones amúgy pontozással győzött. Sanders eddig 41-szer lépett kötelek közé a hivatásosok táborában, 39-szer nyert, 29-szer kiütéssel.