Vágólapra másolva!
Mike Tyson, a profi boksz hírhedt fenegyereke azt ígéri, hogy a jövőben a kötelek között nyújtott (sport)teljesítményével s nem botrányaival hívja fel magára a figyelmet.

"Most nagyon jól érzem magam, boldog vagyok. Elegem van abból, hogy mindig butaságokat csinálok. Az utóbbi hónapokban óriási változáson mentem keresztül, rendbe jött a magánéletem, megjavultam" - mondta a február 22-re tervezett, Clifford Etienne elleni memphisi csatája sajtótájékoztatóján az amerikai öklöző.

A hajdani világelső júniusban kiütéses vereséget szenvedett a brit Lennox Lewistól, s azóta egyetlen mérkőzést sem vívott. Eddigi mérlege: 53 meccs, 49 győzelem, 4 vereség. Következő ellenfele 24 győzelem mellett 1-1 döntetlennel, illetve vereséggel rendelkezik. Tyson ugyanott, a memphisi Pyramid Arénában kapott ki Lewistól, ahol legközelebb újra ringbe száll.

Mike Tyson Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28927

A botrányairól elhíresült egykori amerikai műkorcsolyázónő, Tonya Harding is kötelek közé lép egyébként a gálán, a profik között most debütáló hölgynek az ellenfele egyelőre ismeretlen. "A célom, hogy én legyek a harmatsúlyú világbajnok. Remek fizikai állapotban vagyok, s a versenyszellem sem hiányzik belőlem, ezért remélem, hamarosan valóra válik az álmom" - mondta.

A tengerentúli sportolónő 1994-ben felbujtója volt annak a támadásnak, amely legnagyobb vetélytársa, Nancy Kerrigan ellen irányult. A lillehammeri olimpia előtt barátai egy vasrúddal okoztak súlyos sérülést riválisának, ezért bűnrészesség miatt három év felfüggesztett szabadságvesztésre, 160 ezer dollár pénzbírságra és 500 óra közmunkára ítélték. Emellett örökre eltiltották az amatőr versenyektől.

Két éve azért kapott három hónapos börtönbüntetést, mert egy keréktárcsával arcon ütötte barátját. Januárban ki kellett költöznie lakótársával a Washingtonban bérelt házból, ugyanis 4530 dollárral tartozott a tulajdonosnak, áprilisban és augusztusban pedig ittas vezetésen érték.