Vágólapra másolva!
Két esemény miatt is örülhet Debrecen sport- és ökölvívás-szerető közönsége. A város ugyanis az előzetes hírekkel ellentétben mégsem veszíti el a népszerű Bocskai-emlékverseny rendezési jogát, ráadásul az elkészülő új rendezvénycsarnokban október 5-én ringbe lép profi ökölvívónk, Erdei Zsolt is.

Forrás: MTI
Madár jó erőben érzi magát
Fotó: MTI


A rendezvénycsarnokot október negyedikén adják át a nagyközönségnek, egy nappal később pedig már profibokszgálával avatják fel, amelynek fő műsorszáma Erdei Zsolt ringbe lépése lesz. Madár a dél-afrikai Jim Murray (24-11-2, 19 KO) ellen a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális bajnoki címéért küzd majd. Erdei mellett várhatóan szorítóba lép majd Nagy János (9-0), Steven Küchler (1-0), Alexander Petkovic (23-0-3), Felix Sturm (13-0), Bert Schenk (29-1-0) és Matolcsi József (16-3) is.

Az esemény kapcsán az aPlus Sport és az Universum sajtótájékoztatót tartott, amelyen a gála mellett szóba került a Boxutca és az [origo] együttműködése is. A beszélgetésre Peter Hahnrats, az Universum főnöke betegség miatt nem tudott eljönni, de elküldte üdvözlő levelét.

A sajtótájékoztatót Dámosy Zsolt, Erdei Zsolt menedzsere nyitotta meg, bejelentve, minden készen áll a gála megrendezésére: "Ma jött el annak az ideje, hogy végre bejelentsük, lesz címmérkőzés. Úgy érzem magam, mint három évvel ezelőtt, amikor Kokó állt hasonló feladat előtt. Ezúttal Erdei jutott el a kisvilágbajnoki cím közelébe, s szerencsére sikerült megnyernünk helyszínnek az ország legnagyobb csarnokát. Bevallom, erre az évre már nem számoltam ezzel a meccsel, úgy gondoltam, a következő év tavaszára lesz majd esedékes. Ekkor jött az ötlet, hogy a debreceni szervezők a rendezvénycsarnok megnyitására színvonalas, nemzetközi eseményt keresnek. Sok akadály volt ugyan, de túlléptünk azokon" - mondta a menedzser.

Erdei Zsoltot arról faggatták, nem érzi-e úgy, kevés ideje maradt a felkészülésre. "Nem hiszem, hogy rövid idő állt volna rendelkezésemre, hiszen az előző mérkőzésemet is figyelembe véve a felkészülési folyamaton egy percig sem szakadt meg. Tizenkét menetes meccs lesz, s állítom, bírni fogom, hiszen soha ilyen jó formában és erőállapotban nem voltam még. Fel vagyok készülve, így véli ezt edzőm, Michale Timm is, akivel együtt készülünk. Csütörtökön megkezdődött a kesztyűs tréningem is, a partnerem egy lett vagy litván fiú, aki az október 3-i, madridi gálára edz, ahol a spanyol Alejandro Lakatus lesz az ellenfele. Nála sokkal jobb vagyok, ezért is gondolom, nem lesz probléma. Dél-afrikai ellenfelem kellemetlen srác, 16 centivel magasabb nálam, fog, fejel, nehéz ellene bunyózni. Ha bejön a taktikánk, amit elterveztünk, akkor lehet, nem lesz szükség tizenkét menetre, s előbb nyerek. A gálára új szereléssel készülök: várhatóan nemzeti színekben vonulok be, s a Zsolt helyett a Madár nevet viselem majd" - nyilatkozta Erdei.

Erdei Zsolthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26802

A sajtótájékoztatót interneten élőben követhették országszerte, így Debrecenben is, ahonnan telefonon jelentkezett be Kósa Lajos polgármester. "Október negyedikén lesz a protokolláris megnyitó, egy nappal később pedig a gála. Olyan eseményt kerestünk, amelyhez fogható vidéken még nem volt, s nagy érdeklődésre tart számot. A városban nagy hagyományokkal rendelkező ökölvívásra gondoltunk, s természetes, hogy Erdei és Matolcsi klubjához fordultunk" - nyilatkozta.

A találkozónak tevékeny részese lesz Kovács István is, aki ezen a találkozón debütál WBO-supervisorként, azaz neki kell majd felelősségteljes jelentést írnia a gáláról.

Erdei dél-afrikai ellenféllel öklözhet/sport/aplus/erdei/20020903erdei.htmlErdei Zsolt Debrecenben lehet kisvilágbajnok/sport/aplus/erdei/20020827erdei.htmlMadár címmérkőzés előtt áll/sport/aplus/erdei/20020820madar.html