Vágólapra másolva!
Lewis decemberig nem bokszolhat! Azonban nem Lennox Lewisról van szó, ő természetesen a kötelek közé lép novemberben Hasim Rahman ellen. Andrew "Sixhead" Lewisról van szó, a váltósúly WBA-világbajnokáról, aki valószínűleg nem lép a kötelek közé novemberben a nicaraguai Ricardo Mayorga elleni címvédő meccsén.

A két bokszoló már július 28-án találkozott egymással, de a találkozót meg nem történtté nyilvánították, mert "Hatfejű" Lewis a második menetben sérülést szenvedett egy balszerencsés koccanás után. A WBA új meccset rendelt el a két bunyós között. A hivatalos kihívó, Mayorga éppen nem sokkal azután írta alá szerződését Don Kinggel, amikor Don King Top Ranktől elnyerte a meccs lebonyolítását egy, a győzelemért 451 ezer dollárt fizető ajánlattal. Ezt Lewis menedzsere mondta el, s ebben az az érdekesség, hogy korábban King üzletfele volt, mielőtt éppen Rankhez csatlakozott.

Lewis menedzsere, Nelson Fernandez már korábban jelezte, hogy az orvosok jelentése szerint a szorítóban szerzett sérülést több helyen össze kellett varrni, s ilyen beavatkozás után hivatalosan száz napig nem lehet a kötelek közé lépni. Az augusztus 3-tól számított periódus november 13-án jár le, így szinte biztos, hogy 24-én nem tud bokszolni, mert nem állt elég idő a rendelkezésére, hogy teljes erőbedobással edzzen. A váltósúlyú meccset pedig a Ruiz-Holyfield programba vették volna fel. Lewisék meccsére december előtt tehát nem kerülhet sor.

Pedig Lewis tervei között az szerepel, hogy címvédése után a WBC bajnokával, Shane Mosleyval bokszolna. A menedzser már fel is ajánlotta Lewis szolgálatait az HBO-nak. Nem csekély összegért persze: a Lewis-stáb kétmillió dollárt kér.

Korábban:

Thury Gábor