Legyőzték a világbajnok Carlsent az online sakktornán

DENMARK: Norwegian chess master Magnus Carlsen plays in The Circus Building SPORT
A norvég Magnus Carlsen a világbajnoki címvédő
Vágólapra másolva!
Kikapott az elődöntőben, így a világbajnoki címvédő Magnus Carlsen nélkül rendezik meg annak az online gyorssakk-tornának a fináléját, amelyet maga a norvég nagymester hívott életre.

A Chess24 beszámolója szerint a legjobb négy között a 15 perces alapjáték-idejű partikkal vívott párharcban Carlsent az amerikai Hikaru Nakamura győzte le, aki villámsakkban - az 5-10 perces időbeosztású játszmákat jelentő változatban - vezeti a nemzetközi szövetség, a FIDE világranglistáját.

Magnus Carlsen Forrás: Ritzau Scanpix/AFP/fotograf@clausbech.dk/Claus Bech

A másik elődöntőben az orosz Danyiil Dubov diadalmaskodott a kínai Ting Li-zsen felett. A finálét hétfőn és kedden rendezik, amennyiben két nap után döntetlenre állnak a felek, szerdán is megmérkőznek.

A viadal, amelynek 150 ezer dollár a nyereményalapja, a második állomása a Carlsen által kitalált és útnak indított, egymillió dollár összdíjazású online-sorozatnak. A széria négy versenyből és az úgynevezett nagydöntőből áll. Az első ilyen tornát áprilisban, Carlsen nyerte.