Társoldalunk:

A zebrán ütötték el Kammerer Zoltán párostársát

2020.05.20. 07:58

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánnal párosban kajakozó Gál Pétert kocogás közben, egy zebrán ütötték el – írja a Bors.

Egy kiadós kocogást követően a zebrán akart átfutni Gál Péter, a Kammererrel a tavalyi szegedi vb-n a kajak kettesek 1000 méterén nyolcadik szolnoki sportoló, amikor a külső sávban haladó kocsi ugyan elengedte, de a belsőben haladó elcsapta.

Kammerer Zoltán és mögötte Gál Péter a szegedi világbajnokságonFotó: Csudai Sándor - Origo

„A zuhanás következtében kificamodott a két vállam, ezért rögzítő kötést viselek. A vétkes sofőr egy 21 éves lány volt, aki azonnal a segítségemre sietett, majd utána a kórházba szállítottak" – mondta Gál.

A gázoló ellen vádat emelnek, míg Gál szeptemberig nem sportolhat. Óriási szerencsével kerülte el a nagyobb bajt, a vállficam mellett csak kisebb horzsolásokat szenvedett, és ugyan a lába is fáj, a fejét szerencsére nem érte ütés. Az ő kiesése miatt Kammerer a május 26-án, Szolnokon rajtoló olimpiai tájékoztató versenyen a koronavírus-fertőzésen április közepén átesett Varga Ádámmal ül közös hajóba. Az még kérdés, hogy Gál a baleset miatt végleg búcsút inthet-e a tokiói olimpiának.