Veszélybe került a 2021-es lovas Európa-bajnokság budapesti rendezése

Lázár Zoltán akció fogathajtás fogathajtó verseny FOTÓ FOTÓTÉMA ló lovas fogat maratonhajtás négyesfogat négyesfogathajtó négyesfogathajtó-verseny vizesakadály Izsák, 2013. szeptember 28.
Lázár Zoltán vizesakadályon hajt át a négyesfogathajtó Európa-bajno
Izsák, 2013. szeptember 28. Lázár Zoltán vizesakadályon hajt át a négyesfogathajtó Európa-bajnokság második napján a maratonhajtáson, Izsákon 2013. szeptember 28-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A tokiói olimpia 2021-re halasztása miatt veszélybe kerülhet a budapesti Európai Lovasjátékok megrendezése.

"A lovassportok 2021-es Európa-bajnoksága az Egy a természettel kiállítás társrendezvénye. A két rendezvény időpontja szoros összehangolást igényel a szervezőktől, hiszen a két rendezvény területigénye több esetben is azonos létesítményeket érint.

Az öt szakág összevont Európa-bajnokságának megrendezése komoly veszélybe került"

- olvasható a magyar szövetség honlapjának keddi beszámolójában.

A közleményből kiderül, a nemzetközi szövetség (FEI) levélben már megkereste a magyar szövetséget

"a jövő augusztus végére tervezett verseny időpontjának megváltoztatására vonatkozóan".

"A lehetőségek mérlegeléséhez sajnos nem áll hosszú idő a rendelkezésre" - áll a közleményben, amelyből kiderül, a szervezők vizsgálják annak lehetőségét, hogy esetleg további helyszínek bevonásával a nem olimpiai szakágak versenyeit az eredeti időpontban rendezhessék meg.

A kontinensviadalon a díjlovasok, a paradíjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok szerepelnének, de a díjlovaglás és a díjugratás szerepel az ötkarikás programban is.

A tokiói olimpiát jövőre július 23. és augusztus 8., míg a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.