Cseh László az olimpiára nem, csak a járvány végére gondol

CSEH László
Cseh László számára nem úgy sikerült ezt a vizes vb, mint ahogy szerette volna
Vágólapra másolva!
Cseh László idén az ötödik olimpiájára készült, és eddig mindegyiken sikerült érmet nyernie. A DIGI Sport híradójának azt mondta, a tokiói játékok halasztása átírja a terveit, de amíg nem vagyunk túl a járványon, addig nem gondolkozik azon, hogy milyen új célokat tűz ki: avagy, hogy 35 évesen is ott lesz-e az olimpián. Ami biztos, hogy a tervek szerint jövő héttől – a többi magyar válogatott versenyzővel együtt - uszodába vonul.

„Az, hogy egy évvel később lesz az olimpia, kicsit átírja a terveket, az eddigi gondolatmenetet, hogy hogy leszek, mint leszek az úszásban. Mindenesetre megpróbálok menni tovább, aztán meglátjuk, mennyire sikerül még ez.

– nyilatkozta telefonon a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László a Sport24-nek. A kétszeres világbajnok úszó 200 m vegyesen jelen állás szerint indulhatna Tokióban, 100 és 200 pillangón viszont a Milák Kristóf, Kenderesi Tamás, Szabó Szebasztián, Biczó Bence négyessel kell felvennie a harcot, hogy megszerezze a két kvóta egyikét.

Az olimpia elhalasztásával minden sportolónak át kell gondolnia, miként folytatja a felkészülést, már ha erre egyáltalán van lehetőségük a versenyzőknek. Az úszóknak lesz, a hazai szövetség ugyanis két budapesti és három másik magyarországi uszodát biztosít, hogy a versenyzők továbbra is készülni tudjanak. „Ha minden jól megy, a jövő hét első felében már uszodába tudok menni. Várjuk még a (koronavírus)tesztek eredményét, és hogy utána tudunk-e egyáltalán edzeni" – mondta erről Cseh.

Az úszók csak szigorú feltételek betartása mellett látogathatják a létesítményeket, és a kérdés jogosan merülhet fel eközben, hogy nem tartanak-e a versenyzők attól, hogy megfertőzik egymást. „Remélem, hogy ez nem lesz annyira veszélyes, elvileg senki nem kapta még el a koronavírust – reméljük, hogy ez így is marad.

Meglátjuk, én törekedni fogok arra, hogy minél kevesebb emberrel találkozzak.

Úgy hallottam, a klóros víznek nehezen tud ellenállni a vírus is, úgyhogy remélem, ez is tud majd segíteni."

A magyar úszók akár előnybe is kerülhetnek külföldi riválisaikkal szemben, akik nagyrészt csak otthoni gyakorlatokat tudnak végezni. A 12-szeres olimpiai érmes amerikai Ryan Lochte is arról beszélt a napokban egy videóinterjúban, hogy az Egyesült Államokban minden uszoda zárva van. „Ilyenbe nem mennék bele, nem gondolkodtam ilyenen, és nem hiszem, hogy ez jó, ha ezen gondolkodunk. Ha esetleg van lehetőségünk, hogy egy kicsit ússzunk, akkor az mindenképpen előnyt jelent, de nagyon szigorúak a szabályok, és nagyon sok mindenre oda kell figyelni, úgyhogy nem lesz ez azért egyszerű dolog."