Nagy Péter: egyik szemem sírt, a másik nevetett a halasztás miatt

Nagy Péter, súlyemelés, +105 kg, Rio 2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 16. Nagy Péter a férfi súlyemelők +105 kilogrammos súlycsoportjában a B csoport versenyén Rio de Janeiró-i olimpián a Riocentro központ 2-es pavilonjában 2016. augusztus 16-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Nagy Péter, a tokiói olimpiai indulásra legesélyesebb magyar súlyemelő azt mondta, egyik szeme sírt, a másik meg nevetett, amikor megtudta, hogy egy évvel elhalasztják a 2020-as nyári ötkarikás játékokat.

A szegediek 34 esztendős ólomsúlyú versenyzője erről az M1 aktuális csatornának nyilatkozott pénteken. "Mint sportoló és mint magánember is örültem neki, hogy megtartják az olimpiát, mert előzetesen azt mondtam, hogy ha 2020-ban nem rendezik meg, akkor valószínűleg el lesz törölve" - jelentette ki. "Szerencsére nem így lett, úgyhogy én azért örömmel fogadtam a halasztást."

Kvótaszerzési esélyeiről szólva azt mondta, még nem tud biztosat, mert egyelőre nincsenek végleges döntések. Az IWF, a sportág nemzetközi szövetsége korábban három szakaszból álló kvalifikációt tervezett, amely most április végén zárult volna le. Az utolsó etap versenyeit azonban, benne az Európa-bajnokságot is, törölték, s még kérdéses, hogy mely viadalok alapján, hogyan lesznek végül is elosztva a kvóták. "Ennél fogva nekem is várni kell, hogy beférek-e súlycsoportomban a 14 legjobb közé vagy sem, s így ott lehetek-e jövőre Tokióban" - mondta Nagy Péter, aki egyedüli magyar súlyemelőként indult a 2012-es és a 2016-os olimpián is, Londonban a 11., Rióban pedig a 10. lett az ólomsúlyúak mezőnyében.

"Ha a legjobb forgatókönyvet vesszük és kimondják, hogy megvan a kvótám jövőre, akkor az edzésekkel nem állnék le, de úgy alakítanánk ki a programot, hogy a csúcsformát az olimpián érjem el. A térdsérülésem nem zavar, de az új helyzetben komolyabban tudok ezzel is foglalkozni, van időm orvosi vizsgálatokkal alaposabban utánajárni, hogy korábban mi lehetett a gond. Ilyen szempontból nekem valószínűleg jól jött, hogy elhalasztják az olimpiát" - nyilatkozott Nagy Péter.