Az aranyesélyes Kopasz Bálint a jövő nyári olimpiára még erősebb lesz

Kajak-kenu világbajnokság, Szeged, 2019, Kopasz Bálint, K1 1000m
Kopasz Bálint 2019-ban aranyérmet nyert K-1 1000 méteren a szegedi kajak-kenu világbajnokságon
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden hivatalosan bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. A világbajnok kajakos Kopasz Bálint aranyesélyesként utazott volna idén nyáron Tokióba, így érthetően csalódott az ötkarikás játékok elhalasztása miatt, azonban tudja, hogy 22 évesen még nem maradt le semmiről.

Tavaly nyáron a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Kopasz Bálint aranyérmet nyert K-1 1000 méteren, így 22 év után született ismét magyar arany királykategóriában. A 22 éves versenyző a tokiói előolimpián is diadalmaskodott, így aranyesélyesként utazott volna a japán fővárosba.

„Számítottam erre a döntésre, hogy meg fogják hozni. Abban a helyzetben, amiben most van a világ érthető ez a döntés. Szomorú vagyok, hogy idén nem lesz olimpia, ahova már csak kicsi kellett volna, hogy kijussak.

– mondta az Origónak a 22 éves algyői kajakos, aki a koronavírus-járvány miatt megszakította az edzőtáborozását Dél-Afrikában.

Kopasz Bálintnak tavaly fantasztikus szezonja volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nagyon jó formában éreztem magam mind a téli felkészülés alatt és a Dél-Afrikában megkezdett melegvízi edzőtáborban is.

A 42 éves Kammerer Zoltán a napokban azt mondta az Origónak, hogy háromszoros olimpiai bajnokként szép pályafutás van mögötte, így az olimpia elhalasztása miatt nem magát sajnálná, hanem Kopasz Bálintot, aki élete lehetősége előtt áll.

„Nem olyan hosszú az a bő egy év, amíg várni kell az olimpiára. Továbbra is keményen fogok edzeni, és mivel még nagyon fiatal vagyok, továbbra is fejlődhetek"

– mondta a világ-és Európa-bajnok Kopasz Bálint, aki bízik benne, hogy jövő nyáron ugyanolyan sikeres lesz Tokióban, mint 2019 őszén, amikor világbajnokként érkezve aranyérmes lett az előolimpián.