Vágólapra másolva!
Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó aggodalmát fejezte ki, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen megváltozott helyzetben miként lesz képes megszerezni a kvalifikációt a tokiói olimpiára, amelyet egyelőre az eredeti időpontban akarnak megrendezni.

A fővárosi otthonában tartózkodó Baji szombaton az M1 aktuális csatornának internetes kapcsolatfelvétel segítségével elmondta: mivel egyelőre nem módosították a július 24-én kezdődő olimpia időpontját, sporttársaihoz hasonlóan kénytelenek edzésben maradni, ami viszont a korlátozó intézkedések hatására egyre nehezebbé válik, hiszen sorra zárják be a sportlétesítményeket.

Egyébként meg itthon, vagy emberek által kevésbé látogatott parkokban, erdőkben próbáljuk elvégezni azt a futómunkát, amire szükség van. Ez viszont nyilvánvalóan közel sincs olyan minőségű és mennyiségű edzésmunka, mintha annak rendje és módja szerint történne. Most is például Törökországban edzőtáboroznék" - nyilatkozta a 30 éves atléta.

Baji Balázs olimpiai részvétele egyelőre bizonytalan - ahogy maga az olimpia megrendezése is Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette: annak érdekében, hogy átvészelje a mostani nehéz időszakot, sportolóként igyekszik fegyelmezett maradni, valamint megőrizni a hitét és a motivációját. Kiemelte: mind közül utóbbi a legnehezebb, hiszen úgy kell készülnie egy nagyon fontos versenyre, hogy még annak a megrendezése sem biztos, a kvalifikációja pedig rendkívül bizonytalanná vált.

Illetve még ha lesz is lehetőségem, ebben a nagyon furcsa kényszerhelyzetben hogyan tudunk majd úgy felkészülni, hogy ezeken a bizonytalanná vált versenyeken tudjam hozni azt a nagyon komoly formát, ami egy olimpiai kvalifikációhoz szükséges" - mondta.

Baji egyéves kényszerpihenőt követően februárban tért vissza, miután a térdét és combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta. Hangsúlyozta: mostanra közel tökéletesnek érzi ugyan a térdét, és a jelenlegi terhelés mellett panaszmentesen végzi az edzésmunkát, de gyógytornára és kezelésekre most nem tud járni, amire pedig szüksége lenne a teljes felépüléshez.