Vágólapra másolva!
A magyar tenisz a koronavírus-járvány miatt elveszítette két legfontosabb nemzetközi versenyét, amelyet idehaza rendeztünk volna meg. Az egyik a Federation Kupa világdöntője lett volna.  Már a teljes salakszezon törlésre került a legnépszerűbb és legsokoldalúbb egyéni sportágban, az olimpia évében. A Roland Garrost áthelyezték a versenynaptárban, de ez csak újabb kérdéseket vetett fel. A teniszezők anyagi helyzetét is megnehezítheti a kimaradó három hónap.

2020. március 19-én úgy áll a helyzet, hogy június 7-ig egyetlen versenyt sem rendeznek a teniszezőknek. Ez azt jelenti, hogy

a magyar tenisz két legfontosabb nemzetközi eseményét egy tollvonással elveszítette.

Az eredetileg április 18. és 26. közötti időpontra kiírt Hungarian Open, valamint a következő három évre megszerzett - női csapat-világbajnoksággal felérő - Fed Cup Finals (április 13-20.) is a koronavírus-járvány áldozata lett.

- mondta Juhász Gábor a Hungarian Open versenyigazgatója a 250-es besorolású torna hivatalos oldalán.

Mindkét rangos nemzetközi versenyét elveszítette Budapest Forrás: Szendrei Zoltán

A fentebb említett intervallumba számos, a budapesti viadaloknál sokkal nagyobb hagyományokkal és díjazással bíró versenyek is beleesnek. A csak az „ötödik számú Grand Slam-tornaként emlegetett Indian Wells-i Masters, valamint a Miami Open lettek volna március fő attrakciói. Ezután a teniszezők Floridából utaztak volna át Európába a nagyjából két és fél hónapos salakszezonra.

Már biztos, hogy a férfiaknál elmarad a monte-carlói, a római és a madridi torna is, vagyis a két amerikaival együtt az év első öt Masters versenyének is búcsút inthetünk.

Budapesttel egy héten rendezték volna a barcelonai 500-as megmérettetést. A nőknél a legrangosabb törölt viadalok Charleston, Róma, Madrid és Stuttgart. Utóbbi azért lehet fájó a hölgyek számára, mert a győztes a pénzdíj és a pontok mellett egy vadiúj Porschét is hazavihet minden évben.

Pénzek, számok, tornák

A férfiaknál az úgynevezett Masters versenyek a Grand Slam tornák, valamint az év végi világbajnokság utáni legértékesebbek a sorban. Itt a legnagyobb a pénzdíjazás, és itt lehet a legtöbb világranglista-pontot gyűjteni, szám szerint 1000-et. Minden évben kilenc Masters van, alattuk 13 darab 500-as torna, még egy szinttel lentebb pedig 38 darab - a budapestihez hasonlóan - 250-es besorolású torna. A nőknél a négy Grand Slam és a világbajnokság után négy Premier Mandatory és öt Premier 5 következik, ez az összesen kilenc torna a férfi Mastersekkel egyenértékű. Alattuk jön 12 „mezei" Premier torna, legalul pedig 30 International.

Ez eddig a salakszezon kétharmada. Ami rosszabb hír lehet Rafael Nadalnak, a borítás uralkodójának, hogy kedd este

a Roland Garros is bejelentette, hogy május 25-június 7. helyett szeptember 20. és október 4. között fogják megrendezni

a salakos Grand Slamet. Ezzel már a harmadik harmada sem úgy alakul a teniszév ezen periódusának, ahogy optimális esetben megszokhattuk.

Első körben a nőknél csak május 2-ig, a férfiaknál csak április 26-ig halasztották el a versenyeket. Szerdán jelentették be, hogy a május eleji-közepi madridi (Masters, ill. Premier Mandatory) és római (Masters, ill. Premier 5) versenyek sem lesznek megrendezve 2020-ban. Két racionális ok miatt került sor a törlésre.

A koronavírus európai központjai pont az a Spanyolország és Olaszország, amelynek a fővárosaiban rendezték volna az említett tornákat.

A másik pedig egy olyan ok, ami a teniszt a világ egyik legnépszerűbb és legkompetitívebb sportjává teszi. Talán a labdarúgás és a kosárlabda mellett a tenisz az a sport, amit a világon a legtöbb helyen magas színvonalon űznek Kanadától Argentínáig, az Egyesült Királyságtól Ausztráliáig, stb.

A női világranglista első 20 helyezettje a világ 15 országának legjobbjaiból tevődik össze Forrás: AFP/Karim Jaafar

A női világranglista első száz helyezettje 33 ország teniszezőiből áll össze. Ugyanez a szám a férfiaknál 37. Míg a hölgyeknél Dél-Amerika egyáltalán nem képviselteti magát, és Afrika is csak az északi részen található Tunéziával, addig a férfiaknál már szép számmal találhatóak argentin, brazil, bolíviai, dél-afrikai teniszezők is.

Egy-egy versenyre a világ minden pontjáról érkeznek tehát rajongók, hogy buzdítsák kedvenceiket, ami szintén könnyű utat ad egy járvány terjedésének.

Az átlagnál jobban megszenvedheti a teniszvilág a koronavírus hatásait Forrás: AFP/David Gray

A legjobb százban három magyar teniszező is található, így őket is erőteljesen érinti a kialakult szituáció.

- mondta a Digi Sportnak a világranglista-83. Fucsovics.

Ha lesz olimpia 2020 nyarán, akkor az illetékeseknek újra kell gondolni, hogy mi alapján osztják ki a kvótákat.

Egyéniben a június 8-i világranglista legjobb 56-56 helyezettje utazhatna. Mivel egy-egy nemzetből maximum négy játékos indulhat, ezért hátrábbról is be lehet kerülni a mezőnybe.

Fucsovics mellett Balázs Attila is a legjobb százban van a világranglistán Forrás: AFP/Mauro Pimentel

Azonban mivel a kiírt időpontig az összes tornát törölték, így ez nem lenne célravezető. Ha nem lenne az, mi alapján döntik el, ki utazhat Tokióba? Az egyik változat, hogy az Indian Wells-i hét előtti állás szerint osztanák ki a kvótákat. Ez magyar szempontból a lehető legrosszabb lenne, ugyanis a férfiaknál Balázs Attila a 76., Fucsovics Márton a 84., a nőknél Babos Tímea a 100. helyen áll jelenleg.

– vélekedik Fucsovics a kialakult helyzetről.

Szerintünk jobb lenne - már ha megtartják az olimpiát -, ha a július 20-i állás szerint hirdetnék ki a mezőnyt. Amíg pedig nem folytatódnak a versenyek, befagyasztanák a pontokat, másképp az olyan salakspecialisták, mint amilyen Nadal, nagy hátrányba kerülnének például Roger Federerhez képest, aki 2019-ből egyetlen pontot sem véd erről a borításról.

Gazdasági oldaláról vizsgálva a dolgokat kiderül, hogy

a teniszezők anyagilag is megszenvedhetik a jelenlegi helyzetet.

Nem a legjobbakra gondolunk, akiknek a bevételeinek csak elenyésző részét adják a pénzdíjak. Nadal, Djokovics és Federer busásan megélnének életük végéig a sportszergyártóktól és szponzoraiktól kapott dollármilliókból is.

Stuttgartban nemcsak pontokért és dollármilliókért versenyeztek volna, hanem egy vadiúj Porsche is járt volna a győztesnek Forrás: AFP/Thomas Kienzle

Az eddig elhalasztott tornákon összesen 80 millió dollárnyi pénzdíjazástól estek el a játékosok

– a két nem közötti tizennégymilliós egyenlőtlenség egy másik írás témája lenne (női tornák: 33 millió, férfi pénzdíjak: 47 millió). Federerék tehát lábon kihordják ezt a kiesést, viszont ugyanez nem mondható el a ranglista 50. helyénél hátrább lévőkről, akiknek minden pénz számít, hogy bent tudjanak maradni a körforgásban.

A törölt versenyek pótlására a sűrű versenynaptár miatt nincs lehetőség.

Ez alól kivételt jelent a Roland Garros, ami mivel Grand Slam-torna, így nem az ATP és a WTA a szervezőik. Ezért volt lehetőségük egy héttel a US Open után betenni magukat a naptárba.

Ahogyan a Garros szervezőbizottságának elnöke, Bernard Giudicelli is elmondta, ez egy példátlan eset a tenisz történetében. A francia sportvezető arról nem tett említést interjújában, hogy miként szeretné kárpótolni annak a négy női és hat férfi versenynek a rendezőit, akiket ha vis maior helyzetből ugyan, de mégis kitúr a szeptember 20. és október 4. közötti két hétről a versenynaptárból...

Rafael Nadal ősszel nyerheti meg 13. Roland Garros-trófeáját Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kazuki Wakasugi

Amelyik torna szintén kedvező elbírálásban részesülhet még, az a budapesti Fed Cup Finals lehet. Köszönhetően annak, hogy a női versenynaptár három héttel rövidebb, mint a férfi, így a november 2. és 8. között Sencsenben megrendezésre kerülő év végi világbajnokság után Budapesten zárhatnák az évet a legjobb női játékosok.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stay at home Boxing kinda day...

timeababos (@timeababos) által megosztott bejegyzés,

A folytatásig pedig Babos Tímeához, Coco Gauffhoz és Serena Williamshez hasonlóan lehet várni, hogy folytatódjon a szezon. Egyesek az edzéseket bokszolással, olvasással, mások sminkeléssel vagy háziállatukkal dobják fel. Ha minden jól alakul, akkor a június 8-án kezdődő füves pályás idényre minden visszatér a régi kerékvágásba.