Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt határozatlan időre elhalasztják az úszók jövő hétre tervezett olimpiai kvalifikációs országos bajnokságát.

A Magyar Úszó Szövetség hétfőn közleményben jelezte, hogy az ötkarikás csapathirdetés időpontja változatlan, azaz Sós Csaba szövetségi kapitány jövő szombaton véglegesíti azok névsorát, akik az egyes számokban az olimpia rajtjáig védettséget élveznek. Ugyanakkor Wladár Sándor elnök jelezte: sokkal fontosabb, hogy a válogatottak megfelelő edzéslehetőséghez jussanak.

A MÚSZ edzőbizottsága - Wladár Sándor, valamint Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweiss Egyetem rektorának részvételével - vasárnap tanácskozott.

Mindent figyelembe véve a szakemberek egyhangúlag azt ajánlották az elnökségnek, hogy az országos bajnokságot el kell halasztani, amit a MÚSZ vezérkara elektronikus szavazás útján szintén egyhangúlag támogatott.

Egyúttal elfogadták Sós Csaba szövetségi kapitány álláspontját, hogy március 28-án kihirdeti a védettséget élvező versenyzők névsorát (az egyes számokban a magyar rangsorban első és - ha van - második helyezett, A-szintet teljesített úszó garantált tokiói indulónak számít innentől).

Wladár Sándorék a halasztás mellett döntöttek Forrás: Koncz Márton

"Végig vettünk minden eshetőséget, még egy esetleges szűkített létszámmal rendezett olimpiai válogató lehetőségét is, hiszen pontosan tudjuk, milyen óriási munkát végeztek az úszóink az edzőtáborokban, elvégre egy igazi szent cél lebeg a szemük előtt, és mi ezt a lehető legteljesebb mértékben tiszteletben akartuk tartani" - mondta a döntésről Wladár Sándor. Hozzátette, jelen helyzetben azonban épp az úszók miatt nem vállalhatnak fel semmiféle kockázatot, hiszen ha az olimpiai kvalifikáció ürügyén kerül be a koronavírus a versenyre,

akkor egy esetleges több hetes karantén az egész válogatott komplett olimpiai felkészülését tette volna tönkre, alighanem véglegesen.

Az elnök jelezte, az úszó ob halasztásának ügyénél is fontosabb, hogy a válogatottak megfelelően folytathassák edzéseiket - miközben egyre több uszodát zárnak be. "Megértjük a döntéshozók reakcióját, de úgy gondolom, jól szervezett módon a felnőtt és az utánpótlás-válogatott tagjainak edzéseit mindenképp biztosítanunk kell - közölte Wladár Sándor.

Az elnök magyarázatként hozzátette, hogy még a vírus által leginkább sújtott Olaszországban is lehetőséget biztosítanak a válogatottak számára, hogy naponta kétszer edzhessenek.