Vágólapra másolva!
Fodor Milán (63kg) győzelemmel kezdte a Londonban zajló ökölvívó európai olimpiai selejtezőtornát, így egy sikerre van a kvótaszerzéstől.

A magyar bunyósnak a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint az észt Szemjon Kamanyin nem okozott túl nagy kihívást, így Fodor magabiztos sikerrel vette az első akadályt, amivel a legjobb tizenhatba került.

Vasárnap a félnehézsúlyú Tallósi Péter a svéd Liridon Nuhával meccselt a nyolcaddöntőért, a találkozó nagy részében ellenfele akarata érvényesült. Az FTC sportolójára az első menetben számoltak, a másodikban viszont jól öklözött,

összességében a három menet alapján megérdemelt sikert aratott riválisa.

Szűcs Szabinának kevés idő jutott a versenyen, miután nem tudott mit kezdeni a román Claudia Nechita bokszával. Ellenfele már az első menetben is uralta a ringet, majd a másodikban számoltatott a vecsési versenyzőre,

a harmadik szakaszban pedig a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.

Oláh Eszter (69 kg) szintén kikapott és kiesett vasárnap a további küzdelmekből. Az egri bokszoló egyhangú pontozással kapott ki az ukrán Anna Liszenkótól.

Korábban, a pénteki napon ketten is győzelemmel rajtoltak a tornán a magyar küldöttségből, az 57 kg-os Gálos Roland és a 60 kilogrammosok súlycsoportjában szereplő Pribojszki Kata.

A 11 napos tornán a férfiaknál az alsó három súlycsoportban (52, 57, 63 kg) nyolc kvótát osztanak, a középső háromban (69, 75, 81 kg) hatot, míg a két felsőben (91 kg, +91 kg) négyet. A nőknél 51, 57 és 60 kilóban hat hely kel el, 69 kilogrammban öt, 75-ben pedig négy.