Akár az év végére is halaszthatják a tokiói olimpiát

Egyelőre senki nem szeretne halasztást
Vágólapra másolva!
Tokió olyan megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai szövetséggel, melynek értelmében akár az év végére is halaszthatja az olimpiai játékokat.

„A szerződés úgy szól, hogy az olimpiai játékokat 2020-ban kell megrendezni, ennek értelmében halasztásra is lehet lehetőség" – mondta Hasimoto Szeiko, a japán olimpiai miniszter.

Egyelőre senki nem szeretne halasztást Forrás: MTI/AP/Keystone/Laurent Gillieron

A megegyezés értelmében a lemondás joga csak a NOB-ot illeti meg, de az elnök, Thomas Bach eltökélt a játékok eredeti rendezésével kapcsolatban a koronavírus terjedése ellenére is.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a játékok az eredeti időpontban, a terveknek megfelelően elkezdődjenek" – mondta Hasimoto.

A költségvetése már így is kissé elszállt az olimpiának, a halasztás pedig nem tenne jót ennek sem. A jelenlegi adatok szerint 12,5 milliárd dollárba kerül az olimpia, további 120 milliárd jen az olimpiai stadion felépítése és 30 milliárdba kerül a paralimpia megrendezése.