Vágólapra másolva!
A karatés Hárspataki Gábor a harmadik helyen végzett a Salzburgban rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a 88 ország részvételével lebonyolított Karate1 Premier League-viadalon az MTK versenyzője a 75 kilogrammos súlycsoportban lett bronzérmes.

A tokiói részvételre az egyik legesélyesebb magyar a selejtezők során előbb 7-5-re legyőzte a jamaikai Brownt, majd 2-0-ra verte az argentin Ichikit, a négy közé jutáért pedig 3-3-as eredmény mellett - első szerzett ponttal - a japán Nishimuránál is jobbnak bizonyult. Az elődöntőben aztán 4-1-re kikapott a tavaly Európa Játékok-győztes ukrán Horunától.

A bronzmérkőzésen a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa lett volna Hárspataki ellenfele, aki azonban kézsérülés miatt nem állt ki, így a magyar karatés végzett a harmadik helyen, aki bizakodva várhatja a március végén Bakuban sorra kerülő Európa-bajnokságot.