Társoldalunk:

Sírt a pólókapitány - a rádiós Dream Team utolsó olimpiája Barcelonában

2020.03.22. 16:07

Két Dream Team szerepelt az 1992-es barcelonai olimpián. Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottja, amely veretlenül nyerte meg az aranyérmet. Egy másik álomcsapat összeállítása a következő volt: Szepesi György, Novotny Zoltán, Vass István Zoltán, Radnóti László, Molnár Dániel, Deák Horváth Péter és Török László. Ez volt a Magyar Rádió olimpiai közvetítőcsapata, amelyet a szakma és a hallgatók is joggal neveztek álomcsapatnak. Ilyen összetételű riportergárda azóta sem dolgozott a hazai sportmédiumokban - és már nem is fog. A csapat egyik tagja volt Török László. Az Én olimpiám, 1992, Barcelona.

Barcelona. 
A csoda metropolisz. A napfény, a tengerpart, a sport, a jókedv, a szépség városa. Már ebből a felsorolásból is kitetszik, nem kicsit vagyok elfogult a katalán fővárossal. Nagyon.

A huszonnyolc évvel ezelőtti olimpia helyszínének említésekor, lelki szemeim előtt azonnal a Plaça d'Espanya jelenik meg. A város ikonikus tere, közepén a csodás szökőkúttal, amely esténként – azóta is – szivárványszínekben pompázik. A tér végében a Katalán Múzeum monumentális épülete magasodik, amely mögött sétautak és mozgólépcsőrendszer közül választhat a turista, hogyan akar feljutni a Montjuïc-hegyre, az ott található olimpiai építményekhez. Jómagam a játékok alatt tizenöt napig, ezen a környéken éltem. Délelőtt, délután és este általában a hegyen levő két uszoda egyikébe szólított a kötelesség, vízilabda-mérkőzések, valamint úszó, olykor műugró versenyek közvetítése miatt. Reggel és délidőben pedig, a Magyar Rádiónak, az Plaça d'Espanya téren levő stúdiójában vezettem a műsort. 

Egy kép az 1992-es barcelonai olimpia nyitóünnepségérőlForrás: AFP/Ms

Az éjszaka pedig? Az olimpiai adások után, bármennyire is fáradt volt az ember, még leült a szökőkút környékén, ha talált egy fenéknyi helyet és a tömegben nézte a csodát, a színes vízzuhatagot. Közben hallgatta a hangszórókból bömbölő zenét. Egészen addig, amíg el nem jött az éjszaka fénypontja: fel nem hangzott Freddie Mercury és Montserrat Caballé megindítóan szép duettje, az olimpia himnusza, a Barcelona. Na, utána már lehetett hazamenni.

Azon az olimpián, úgy jártunk a Picornell-uszodába - az úszóversenyek színhelyére - érmekért, mint más a piacra, krumplit venni. Ott nyert Egerszegi Krisztina három aranyat, Darnyi Tamás kettőt. Rózsa Norbert két ezüsttel Szabó Tünde eggyel járult hozzá a csapat érem kollekciójához. Mindemellett, pedig ott volt még Czene Attila bronza is.

Placido Domingo, José Carreras, Luciano Pavarotti és Montserrat Cabbelé az 1992-es barcelonai olimpia nyitóünnepségénForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Rolf Kosecki

Az olimpiákon szigorúak a rendszabályok. Újságírók nem tehetik be a lábukat a bemelegítő medence partjára sem. A már említett Picornell úszó komplexumban, a nyolcezer néző befogadására alkalmas nyitott medencében bonyolították le a versenyeket, a bemelegítés pedig a fedett medencében történt. Annak egyik fala üvegből készült, így ha elég ügyesek voltunk, meg szerencsések is, kintről leselkedve, megpillanthattuk egyik-másik versenyzőnket. Én ügyetlen voltam. A 400 méteres női vegyes úszás döntőjének estéjén akárhogy meresztettem a szememet, még egy villanásra sem fedeztem föl Egerszegi Krisztinát. Igyekeztem az üvegfalra tapadni, különben az érthetően és hozzám hasonlóan tolakodó kollégák egy pillanat alatt odébb penderítettek volna. Így sem jártam sikerrel. Egyszer csak – ha nem is Egerszegi, de edzője -, Kiss László sétált komótosan a medence partján. Laci, Laci, nézz ide! Csak egy kicsit, hogy legalább a tekintetünk találkozzon!" Már azt hitettem, hogy ez a vágyam sem teljesül, amikor Laci elkapta a pillantásomat. Odajött és rátette a tenyerét az üvegfalra. A másik oldalról ugyanezt tettem én is. Mondani semmit nem tudtunk – bábeli volt a hangzavar körülöttünk – és amúgy is elválasztott bennünket az üvegfal. Mi azonban akkor is – szavak nélkül - értettük egymást. Mint a mai napig, mindig.

Egerszegi Krisztina, a női 200 méteres hátúszás, a női 100 méteres hátúszás és a női 400 méteres vegyesúszás olimpiai bajnoka aranyérmeivel a XXV. nyári olimpiánForrás: MTI/Németh Ferenc

Egy órával később, az 1992-es olimpiai játékokon megszületett az első magyar aranyérem. Történetesen Egerszegi Krisztina diadalmaskodott a 400 méteres vegyes úszásban. Aztán még kétszer. A 100, valamint a 200 méteres hátúszás után is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Én pedig a barcelonai olimpia után, immár szülői beleegyezés nélkül is készíthettem interjút Egerszegi Krisztinával. Nagykorúvá vált, akkor már senki sem becézte kicsi lánynak. Ja, és az idő tájt négyszeres olimpiai aranyérmes volt.

A másik a Montjuïc-uszoda, alig egy kilométerre feküdt az úszók otthonától, de szinte másik világ volt. Ott a vízilabdázók küzdöttek. A magyar válogatott akkori eredményeit össze sem lehetett hasonlítani az úszókkal. A hatodik helyen végeztek. Az utolsó meccset követően a szövetégi kapitány, Dr. Konrád János – interjú közben - el is pityeregte magát. Janit akkor már évtizedek óta ismertem, a barátom volt, de ilyennek még nem láttam. Mi több, elképzelni sem tudtam, hogy az ő szemébe könny szökjön. Korábban mindig kemény és magabiztos volt, akinek határozott és olykor smirgliszerű volt a véleménye. Azt – barátság ide, vagy oda – nem állítom, hogy nála jobb edzőt még nem hordott hátán a Margitsziget, de hogy nála odaadóbb, jobb menedzser nem született a világon, azt minden elfogultság nélkül kijelenthetem. Válogatottjában, az utolsó emberért is úgy küzdött, mint egy anyatigris. Nem volt olyan kérés, probléma, amelyet bármelyik játékosa, ha felvetett, azonnal ne orvosolta volna. Nála ugyanis az volt a fő szempont: a hangulat legyen jó – a többit majd megoldjuk.

Konrád János volt az 1992-es barcelonai olimpia magyar férfi vízilabda-válogatottjának szövetségi kapitánya. Az olimpia végén elsírta magátForrás: MTI/Németh Ferenc

Az olimpia vízilabda-tornájának utolsó napján éppen ezért tört el nála a mécses. Úgy érezte, nem minden játékosától kapta vissza ezt a feltétlen odaadást. Konrád Jani könnyeiről még soha senkinek nem meséltem. Kicsit szégyellem is, hogy elfecsegtem. Főleg, hogy Jani immár több mint öt éve, a mennyországbeli medencék világában fújja az edzői sípot.

Most, e cikk írása közben döbbentem rá, hogy a barcelonai olimpia különleges volt a Magyar Rádió történetében. Az volt az utolsó alkalom, amikor Szepesi György, Novotny Zoltán, Vass István Zoltán, Radnóti László, Molnár Dániel, Deák Horváth Péter és Török László, így együtt, az olimpiai helyszínén dolgozott. Az a hetes, amelyet – vegyék szerénytelenségnek, de így van – a maiak, egyszerűen csak Dream Teamnek neveznek. Bár a nagy öreg, Szepesi akkor – hivatalosan – a FIFA delegáltjaként vett részt az ötkarikás játékon, de tudósításaival, riportjaival, közvetítéseivel állandó szereplője volt a rádió adásainak. Szepesi egyébként az 1948-as londoni játékoktól a 2012-es londoni játékokig minden olimpián dolgozott a Magyar Rádiónak. Molnár Dániel viszont, gerincsérv-műtétje miatt, az utolsó pillanatban lemaradt az 1996-os atlantai játékokról, amelynek egyik utolsó közvetítésén jelentette be Vass István Zoltán, hogy elbúcsúzik az ötkarikás közvetítésektől. Hittük is, nem is. Végül el kellett hinni, mert négy évvel később, a sydney-i közvetítések alatt Pista már a Magyar Rádió Szórakoztató Osztályának vezetője volt, tehát, nem sportriporterként dolgozott. Hiányzott.

Az 1992-es barcelonai olimpia rádiós csapata. A képről hiányzik Szepesi GyörgyForrás: Arcanum

Barcelonában azonban még utoljára együtt dolgozott a nagy csapat, amelyhez tartozni megtiszteltetés volt. (A fotón látható Kis Gaál Anna nemcsak nekünk, hanem a Danubius Rádiónak is dolgozott.) Ahol annyi különböző egyéniség tevékenykedett és mégis képes volt barátként együttműködni közel másfél évtizeden át. Akik között – főleg az olimpiák légköre, az összezártság, a feszített munkatempó és idegállapot miatt - persze, hogy akadtak viták, olykor veszekedések is. Összeveszés azonban, sohasem. Mert mindenki tartotta magát stábvezető Novotny Zoli minden olimpia első napján – így Barcelonában is - elmondott intelméhez: A következő bő két hétben lesz itt idegeskedés, megemelt hang, kiabálás is. De jól jegyezzétek meg: összeveszni csak a záróünnepély befejezése után szabad!"

Akkor pedig, már ki akart veszekedni? Legfeljebb koccintani.