Vágólapra másolva!
Lovassy Krisztián a 14. pozícióban zárt scratch-ben a Berlinben zajló pályakerékpáros világbajnokság csütörtöki versenynapján.

A magyar versenyző ebben a számban a 2017-es Európa-bajnokságon ugyanitt ezüstérmet szerzett. Az aranyérmet a 2018-as világbajnok fehérorosz Jaucsenyi Karaljok nyerte. Lovassy szombaton az olimpiai programban szereplő omniumban is rajthoz áll.

A férfiak 4000 méteres csapat üldözéses versenyében a két nap alatt háromszor is világcsúcsot javító dánok diadalmaskodtak. A Lasse Norman Hansen, Julius Johansen, Frederik Rodenberg Madsen, Rasmus Pedersen összeállítású négyes szerdán a selejtezőben 3:46.579 perccel adta át a múltnak az ausztrálok tavaly februári 3:48.012 perces rekordját, majd az első fordulóban 3:46.203 percre javította saját idejét. A csütörtöki fináléban pedig 3:44.672-es új csúcsot tekert a kvartett, amely az új-zélandi négyest előzte meg. A bronzérmet a címvédő ausztrálokat legyőző olaszok szerezték meg.

Eredmények (a viadal eredményközlője szerint):
férfi csapat üldözéses verseny, világbajnok:
Dánia (Lasse Norman Hansen, Julius Johansen, Frederik Rodenberg Madsen, Rasmus Pedersen) 3:44.672 perc - világcsúcs
2. Új-Zéland 3:49.713
3. Olaszország

női csapat üldözéses verseny, világbajnok:
Egyesült Államok (Jennifer Valente, Chloé Dygert, Emma White, Lily Williams) 4:11.235 p
2. Nagy-Britannia 4:13.129
3. Németország

férfi keirin, világbajnok:
Harrie Lavreysen (Hollandia)
2. Vakimoto Juta (Japán)
3. Azizulhasni Awang (Malajzia)

férfi scratch, világbajnok:
Jaucsenyi Karaljok (Fehéroroszország)
2. Simone Consonni (Olaszország
3. Sebastián Mora Vedri (Spanyolország)
...14. Lovassy Krisztián