Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka a Borsnak adott interjúban mesélt a róla készülő portréfilmről, ami karácsonyra készülhet el. A háromszoros olimpiai bajnok úszó nem szán szerepet korábbi férjének és edzőjének, Shane Tusupnak.

Hosszú Katinka a filmmel kapcsolatban elmondta, februárban kezdődött a forgatás, összesen 65 napig tart majd, és karácsonyra készülhet el az alkotás.

Arra a kérdésre, hogy az eddigi legnagyobb sikereiben segédkező edző és férj, Shane Tusup szerepel-e a filmben, az úszó így válaszolt:

Új párjával kapcsolatban Hosszú Katinka megjegyezte, elképzelhető, hogy szerepel majd a filmben.

Hosszú Katinka elsősorban példát állítana a fiatalok elé Forrás: KMSP/STEPHANE KEMPINAIRE / KMSP/Stephane Kempinaire

"Az életemet, a pályafutásom állomásait, a felkészülésemet szeretném megmutatni. Úgy hiszem, tudok példával szolgálni a gyerekeknek, akik esetleg ezért kezdenek úszni, és viszik majd valamire. Így most is azért jöttem Kecskemétre, hogy a jelenlétemmel, akár egy közös szelfivel bátorítsam őket. És ha ennyi gyereknek csak a töredéke kezd rendszeresen úszni, nyert ügyünk van. Elmondhatjuk, tettünk valamit az ifjúságért" - mondta a készülő filmről Hosszú Katinka, aki nizzai versenyén "számhalmozóként" indult, volt egy nyolcadik helye is, de igyekezett megnyugtatni mindnekit.

"Minden felkészülésem során előfordult, hogy becsúszott egy-egy gyengébb eredmény. Korábban sem mindig az aranyakat szállítottam. Tudom, hogy mit kell tennem, hol kell javítanom, és az olimpiáig azon fogunk dolgozni, hogy ez meg is történjék. Szeretnék még sok örömet szerezni a magyar embereknek."