Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport információi szerint a Magyar Úszó Szövetség dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt jelöli a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár  Gyárfás Tamás mandátuma.

A sportnapilap úgy tudja, Szabó Tündét a szövetség nemcsak a LEN alelnöki pozíciójára, hanem az annál is rangosabb bürotagságra is felterjeszti, amit hivatalosan hétfőig tehet meg.

„Nagy megtiszteltetés számomra a jelölés, és kihívásokkal teli, sokrétű a tagsággal kapcsolatos feladat is. Mint az úszósportban évtizedekig benne élő korábbi sportoló, majd sportvezető, sohasem tagadtam, hogy a sportág különösen közel áll a szívemhez. Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban" - nyilatkozta az államtitkár az NSO-nak.

A LEN május 10-én, Budapesten tartja tisztújító ülését, egy nappal a hazai rendezésű úszó-Eb rajtja előtt.

Gyárfás Tamás 2004 óta tagja a LEN vezetőségének, 2012 óta pedig a bürónak. Megbízatása a LEN-nél idén, a FINA-nál jövőre jár le. 2018 áprilisában a rendőrség előállította, kihallgatta, majd őrizetbe vette a húsz évvel korábbi Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. 2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölésre való felbujtásért vádat emelt ellene, szabadlábon védekezik.