Legjobbjuk nélkül is a kvótaszerzés a magyar asztaliteniszezők célja

Madarász Dóra, Pergel Szandra
Madarász Dóra és Pergel Szandra a lengyel Natalia Partyka és Natalia Bajor ellen játszik az asztaliteniszezők női csapatversenyében a bronzéremért rendezett Magyarország-Lengyelország mérkőzésen a minszki II. Európa Játékokon az Olimpiai Tenisz Központban 2019. június 29-én
Vágólapra másolva!
Szerdán kezdődik Portugáliában az asztaliteniszezők csapat olimpiai kvalifikációs versenye, amelyen mindkét nemnél kilenc tokiói indulási jog talál gazdára. A magyaroknak leginkább a nőknél van esélyük kvótát szerezni, azzal együtt is, hogy ezúttal az utóbbi évtized legjobb hazai játékosa, a várandós Póta Georgina nélkül állnak asztalhoz.

Bátorfi Zoltán, a hölgyek szövetségi kapitánya a rutinos, 44 éves Fazekas Máriát hívta be Póta helyére. Szerinte a Budaörs játékosa - aki 2005-ben lemondta a válogatottságot - meglepheti az ellenfeleket, ráadásul párosban is remek teljesítményre képes, így az olimpiai lebonyolítású tornán, ahol egy párosmeccsel kezdődnek a párharcok, nagy hasznát vehetik.

Rajta kívül Pergel Szandra, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz és Hartbrich Leonie alkotja a hetedik helyen kiemelt magyar női csapatot, amely az első fordulóban Horvátországgal játszik, majd a portugál-szlovák csata továbbjutója lehet az ellenfele.

Madarász Dóra és Pergel Szandra lesznek most a magyar válogatott vezérei Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Porto melletti Gondomarban 34 férfi és 30 női csapat küzd meg a kvótákért. A résztvevőket nyolc csoportba sorsolták, ezekben negyeddöntő-elődöntő-döntő rendszerben rendezik a összecsapásokat, s a nyolc csoportgyőztes kvótát szerez. A kilencedik tokiói indulási jog a verseny második szakaszában, a vigaszágon talál gazdára, ezen a nyolc csoport fináléjának vesztesei vehetnek részt, és itt csak a végső győztes örülhet.

A magyar férfiválogatott - Majoros Bence, Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Lakatos Tamás – a veterán, 43 éves Vlagyimir Szamszonovot is felvonultató fehéroroszok ellen kezd, majd továbbjutás esetén a spanyol-svéd párharc győztesével küzdhet meg a kvótáért – a papírforma alapján a harmadik kiemelt skandinávokkal.

A magyar női válogatott szerdán, a férfi pedig csütörtökön kezd a portugáliai tornán.

A gondomari csapatselejtező vasárnapig tart. A nyári, tokiói ötkarikás játékokon a férfi és női csapatversenyben is 16 válogatott vehet részt, eddig, a kontinentális viadalokról mindkét nemnél ugyanazok az országok szereztek kvalifikációt, Németország, Egyiptom, Kína, az Egyesült Államok, Brazília, Ausztrália és a házigazda jogán Japán. A csapatkvótás országok az egyéni versenyben is indíthatnak két játékost az olimpián.