Vágólapra másolva!
Dave Brailsford csapatfőnök szerint ahogy tavaly, úgy idén is két kapitánya lesz az Ineosnak a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a címvédő Egan Bernal és a 2018-ban győztes Geraint Thomas személyében.

A sportvezető azt is hozzátette: az istálló harmadik sztárja, a négyszeres bajnok Chris Froome továbbra sem mondott le arról, hogy harcba szálljon rekordot jelentő ötödik diadaláért. A brit versenyző a spanyol Miguel Induraint, a belga Eddy Merckxet, a francia Jacques Anquetilt és Bernard Hinault-ot érhetné utol.

Geraint Thomas és Chris Froome, az Ineos-csapat két sztárja Forrás: AFP/Oli Scarff

Brailsford beszámolója szerint Froome már újrakezdte az edzéseket a Kanári-szigeteken, de az erősen kérdéses, mikorra tud formába lendülni súlyos balesetét követően.

Froome tavaly a Tour előtt a Criterium du Dauphine nevű verseny egyik edzésén elesett, eltörte a combcsontját, a jobb könyökét és több bordáját is.

Távollétében első kolumbiaiként Bernal diadalmaskodott Thomas előtt a Touron.

- fogalmazott Brailsford, aki arról is beszélt, hogy a csapat új szerzeménye, Richard Carapaz megpróbálja megvédeni a címét a Giro d'Italián, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezik. Azt is elárulta, egy másik új igazolás, az időfutamban világbajnok Rohan Dennis lesz az ecuadori kerekes segítője az olasz körversenyen.