Vágólapra másolva!
Épphogy véget ért a 2020-as világbajnokság, amely rengeteg izgalmat és felejthetetlen csatát hozott, máris kezdődik egy újabb nagy sorozat, amelyben csak a legnagyobbak állnak tábla elé. A Premier League Darts (PL) olyan, mint a labdarúgásban a Bajnokok Ligája, a legjobbak zártkörű versenye, ami lényegében egy 16 héten át tartó vándorcirkusz mindig más helyszínen, különböző országokban. Két közös pont azonban mindig összeköti az aktuális eseményeket: a fantasztikus hangulatú telt házak és a szűnni nem akaró őrület a sportág iránt. A négy hónapon át tartó küzdelmek végén pedig akárcsak a klasszikus Hegylakó című filmben, csak egy marad majd állva.

Mindössze bő egy hónappal az óriási érdeklődés mellett futó Professional Darts Corporation (PDC) szervezet világbajnoksága után máris kezdődik egy újabb nagy torna, a PL. A versenysorozat lényegében a legjobb játékosoknak biztosít lehetőséget, hogy hétről hétre egymás ellen versenyezzenek.

A PDC az elért eredmények, forma és népszerűség alapján választotta ki 2020-ra is azt a kilenc játékost, akik a végső győzelemért és nem mellesleg a többszázezer fontos fődíjért küzdhetnek.

A kilenc állandó versenyző mellé minden alkalommal csatlakozik egy-egy vendégszereplő, mindig más az egyes állomásokon. Ez az új rendszer Gary Anderson 2019-es hátsérülése miatt jött létre. Akkor a kétszeres világbajnok már az elején feladta a viadalt, és így beugrók vették át a helyét.

A négy hónapig tartó versenyt három különböző szakaszra oszthatjuk. Az első nyolc héten összesen kilencszer csapnak össze egymással a legjobbak, minden egyes alkalommal öt páros lép színpadra.

Ezeken a meccseken nem szettekre, hanem legekre megy a játék, és az nyer, aki előbb eléri a hetet. Hat-hatos eredmény esetén döntetlennel zárnak a felek.

Egy-egy siker két pontot, a döntetlen egyet ér a résztvevőknek (a beugrók pontjai nem számítanak bele a végelszámolásba). Miután az első kör lement, a bajnoki tabella utolsó helyezettje elbúcsúzik a további küzdelmektől.

A PL-fordulókon is mindig kiváló a hangulat. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jörg Carstensen

A második fázisban, a 9. és a 15. hetek között a megmaradt nyolc dartsos néz szembe egymással, itt már nyolc leg kell egy győzelemhez, és 7-7-nél döntetlennel ér véget a csata. Miután lement a bő másfél hónapos kör, a pontszámok alapján az utolsó négy helyezettnek búcsút intünk.

A 16. héten a verseny megkoronázása, a döntő következik, ahol a megszerzett pontok alapján az első a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik a fináléba kerülésért. Ebben a szakaszban az nyer, aki először éri el a 10 leget, a döntőben pedig a győztes a 11 leget nyerő játékos lesz.

A torna jelentőségét jól mutatja, hogy összesen hat országban játszanak majd a profik: a sportág őshazájában, Angliában, valamint Skóciában, Walesben, Írországban, Németországban és Hollandiában. A finálénak hagyományosan a londoni O2 Aréna ad otthont, a 20 000-es komplexumot általában gond nélkül megtöltik a rajongók.

Terence Hill klasszikusa óta tudjuk: „Ha kicsi a tét, a kedvem sötét". Ebben a sorozatban ezzel sincs probléma,

2019-ben több mint 850 000 fontot osztottak szét a versenyzők között, ebből a nyereményből a győztes 250 000-et tehetett zsebre.

A németországi Mercedes Benz Arénában 12 000 néző előtt dobtak a versenyzők. Forrás: Skysports

Michael van Gerwen, a zseni

A fiatal holland még csak 30 éves, de már majdnem minden létező rekordot megdöntött. Fiatal kora ellenére háromszoros világbajnok, a PL-ben már zsinórban négy éve az ő nevét vésték fel a győztesnek járó vaskos csekkre. A lenyűgöző karriert még elképesztőbbé teszi, hogy Gerwen gyerekkorában inkább focistának készült.

Az volt az álma, hogy egy napon a PSV Eindhoven stadionjában lép pályára több ezer ember tapsától kísérve. Példaképe a PSV-t, majd később a Manchester Unitedet és a Real Madridot is megjárt Ruud van Nistelrooy volt.

Saját magára igazi „szemét"-ként emlékszik vissza, aki nem válogatott az eszközökben, hogy megszerezze a labdát. Elmondása szerint, már akkor tudatosult benne, hogy ha napi 24 órát gyakorolna, akkor sem lenne sikeres futballista, így új kihívások után nézett.

13 éves volt, amikor édesapja otthonra vett egy dartstáblát. Hamar ráérzett a dologra, és ellentétben a futballal, itt nem úgy mozgott, mint saját szavaival élve egy kis Michelin baba. Először csak a baráti társaságában nyert, majd kisebb versenyeken indult, végül jöttek a komolyabb tornák is.

Alig egy év telt el az első dobások után, máris döntős lett a Primus Masters ifjúsági viadalán, majd rá egy esztendőre sorra jöttek az európai korosztályos sikerek.

Az ifjú titánnak nem szállt a fejébe a gyorsan jött siker, kőművessegédként dolgozott, hogy fedezni tudja a versenyekkel járó utazási és szállásköltségeket.

Ebből az időből őriz egy szép emléket, egyszer a futballpályák holland királyának, Dennis Bergkampnak a fürdőszobájában ő rakta fel a csempéket.

Elmondása szerint nagyon izgult, hogy minden a lehető legjobban menjen, és elhatározta, hogy egyszer majd neki is lesz egy ilyen szép nagy háza. Ekkor mondjuk, még a legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy 24 évesen már ki is pipálhatja ezt a tételt a listájáról.

Gerwent őrült gyors tempója, félelmetes pontossága és a kritikus pillanatokban megőrzött lélekjelenléte repítette fel az egekbe, ahonnan egyelőre a jelek szerint nem szándékozik lejönni.

Címvédőként, négyszeres PL-bajnokként ő a torna egyértelmű favoritja.

Peter Wright, az új világbajnok

A skót versenyző eddigi élete olyan volt, mint egy tipikus hollywoodi film, nagyon mélyről indult, és sok viszontagság után akkor ért fel a csúcsra, amikor már a befejezésen gondolkodott. Édesanyja rendkívül fiatal volt, amikor a kis Wright megszületett. A friss nagyszülők szerint olyannyira, hogy el akarták venni tőle gyermekét, mert éretlennek tartották egy ekkora feladatra. Az újdonsült anyuka azonban nem hagyta magát, Londonba szökött kisfiával, és új életet kezdett.

A PDC legújabb világbajnoka 13 évesen kapta első dartsnyilait, de táblára már nem volt pénz, így egy farönkön gyakorolt.

Két évvel később egy kocsmai csapatban vitézkedett, és korosztályos versenyekre járt. 1995-ben élete első vb-jére készült, ahol a jelent figyelembe véve, mintha egy teljesen másik ember állt volna tábla elé. Fekete, rövid haj, semmi színezés, festés és sportosan elegáns ruha, szintén feketében. Szerencsétlenségére mindjárt a nyitókörben összekerült az akkori világelsővel, aki köszönte szépen a lehetőséget, és kiejtette a fiatalembert.

Hihetetlen, de igaz. A képen a fiatal Peter Wright. Forrás: Youtube

A korai vereség annyira megviselte Wrightot, hogy hátat fordított a dartsnak, és alkalmi munkákat vállalt.

Betonozott, ablakokat cserélt, építkezéseken segített, gyakorlatilag elvállalt mindent, ami szembe jött, de még így is volt egy időszaka, amit munkanélküliként töltött.

Sok pénz nem folyt be a kasszába, elmondása szerint a számlák rendezése után heti 14 fontból kellett megélnie.

2007-ben jött el a fordulópont az életében. Éppen otthon nézte a dartsosok Grand-Slam-tornáját (GS), amikor arra jutott, hogy ezen a versenyen ő is labdába rúghatna, mert van olyan jó, mint a többiek. Visszatért a tábla elé, és újrakezdte karrierjét.

Ez sem ment zökkenőmentesen, első évében mindössze 1200 fontot keresett a dartssal, önbizalma hihetetlen mélységekbe zuhant.

A gödörből a családja húzta ki, felesége és lánya erőt öntöttek Wrightba, és kettejük hatására szó szerint színes egyéniséggé vált a skót. Élete párja fodrászként a meccsei előtt általában két óráig készíti a hajkoronáját és a festést, de arra is volt példa, hogy négy órán át készült a remekmű.

Az öltözékből is eltűnt a sportos elegancia, és megérkeztek a parádés szín- és képvilágú költemények.

Színes taréj, eszméletlen ruhák. Ez napjaink Peter Wrightja. Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jörg Carstensen

Az új külsővel együtt a játéka is megváltozott, egyre jobb lett. 2014-ben világbajnoki döntőig jutott, ahol az ifjú Gerwen még megverte, de hat évvel később, 2020-ban már a 49 éves skótnak állt a zászló. Tűpontos dobásokkal és egészen elképesztő koncentrációval játszik Wright, amivel minden esélye megvan, hogy a 2017-es második hely után idén feljusson a csúcsra a PL-ben.

Gerwyn Price a rögbiből igazolt át a dartshoz

Price egy igazi kakukktojás. Nemcsak ebben a listában, hanem bármelyik dartsosban. Egész életében profi rögbisnek készült, és arra, hogy a nemzeti csapatban is megmutathassa magát. 21 éves koráig minden a terv szerint alakult, sorra járta a korosztályos válogatottakat.

Ekkor siklottak ki némileg a dolgok, köszönhetően a sok bulinak és szórakozásnak, amire utólag persze már nem túl büszke a walesi.

Price továbbra is rögbizett, csak a nagy áttörés hiányzott a karrierjében, ráadásul heves vérmérséklete miatt a balhék sem kerülték el. 2010-ben, éppen kidobóként keresett egy kis mellékest, amikor verekedésbe keveredett.

A bunyó után 42 öltéssel varrták össze a fejét és öttel az állát, ezen kívül a szeme is megsérült.

Persze ő sem volt teljesen ártatlan az incidensben, támadója letöltendő börtönbüntetést kapott, míg ő megúszta felfüggesztettel a dolgot.

Élete nagy lehetőségét végül sosem kapta meg a rögbiben, sorra jöttek a sérülések, a csuklójáról az is kiderült, hogy ehhez a sporthoz túl törékeny. Nehéz döntést kellett hoznia, de arra jutott, ha itt nem megy, akkor máshol próbál szerencsét.

2014-ben még párhuzamosan rögbizett és lépett a darts tábla elé, de ahogy utóbbiban egyre sikeresebb lett, rájött, hogy inkább abba kellene minden energiáját fektetni.

Persze a szerelem a tojáslabda iránt továbbra is megmaradt. Price egy interjúban elmondta, hogy elcserélné a mára már rendkívül sikeres dartskarrierjét egy Anglia elleni rögbi világbajnoki döntőért, ahol ő is pályára lépne.

Gerwyn Price nagy szerelme a rögbi. Forrás: Walesonline

Egészen lenyűgöző, hogy valaki, aki 29 évesen kezdett el komolyan foglalkozni a dartssal, ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres legyen benne.

2017-ben már UK Open második volt Wright mögött, rá egy esztendőre a GS-en már ő volt a legjobb. 2019-ben aztán még magasabbra tette a lécet, megvédte GS-címét, második lett az Európa-bajnokságon és a Players Championship Finalon is.

A 2020-as világbajnokságon pedig csak a későbbi győztes skót tudta megállítani a 34 éves játékost az elődöntőben. Az idei év egyik nagy kérdése így rögtön adja is magát, vajon eljött Price ideje a PL-ben is?

A kihívók ásza: Fallon Sherrock

Egy sérülés miatti kényszer szülte a beugrók rendszerét, mégis megtartotta a PDC 2020-ra is. Kiderült, hogy ha több ismert játékos is megméretteti magát, még több pénzt lehet vele keresni a TV-közvetítésekkel. A kilenc kihívó közül marketing és népszerűségi szempontból messze kiemelkedik a darts női úttörője, Fallon Sherrock.

A 25 éves játékos első nőként nyert mérkőzést a PDC 2020-as világbajnokságán, amivel történelmet írt a szervezetnél.

Itt azonban nem állt meg, és még egy meccset behúzott, ráadásul egy kiemelt versenyzőt búcsúztatott a második körben, amire szintén nem volt még női dartsostól példa.

Fallon Sherrock, a 2020-as világbajnokság királynője. Forrás: sportinglife.com

Hogy mekkora értéke is lett a fiatal családanyának, arról beszéljenek helyettünk inkább a számok. A PDC Twitter-oldalán tette közzé azt a rövid videót, amelyben Sherrock az első mérkőzését megnyerte.

Nos, ezt a posztot több mint 6 millió ember látta, ami abszolút rekord a szervezetnél.

A Sherrock-őrület azóta sem állt meg, a december közepén még „csak" 15 000 ember által követett Twitter-oldala már bőven 93 000 feletti kedvelésnél jár. Emellett olyan világsztárok is figyelemmel kísérik, mint a Szex és New York-sorozat és -filmek főszereplője, Sarah Jessica Parker.

A 2020-as PL február 6-án, csütörtökön este indul, az alábbi mezőnnyel:

Michael van Gerwen, Peter Wright, Gerwyn Price, Rob Cross, Michael Smith, Gary Anderson, Daryl Gurney, Nathan Aspinall és Glen Durrant.

A kihívók csapata pedig így néz ki:

John Henderson, Fallon Sherrock, Jonny Clayton, William O'Connor, Luke Humphries, Stephen Bunting, Chris Dobey, Jeffrey de Zwaan és Jermaine Wattimena.