Vágólapra másolva!
Visszatér a Magyar Körversenyre a legtöbb Facebook-követővel rendelkező profi kerékpáros csapat - olvasható a Tour de Hongrie hivatalos oldalán. 2018 után másodszor indul a Tour de Hongrie-n az amerikai Novo Nordisk, sorraiban az elmúlt másfél évtized egyik legjobb magyar kerékpárosával, Kusztor Péterrel.

A Novo Nordisk különleges küldetéssel szerepel a profik mezőnyében, a célja: a sportolók személyes példájával mutassák meg a cukorbeteg embereknek, hogy akár élsportolóként is élhetnek teljes életet. Igazi nemzetközi csapatról van szó, amelyben két-két francia, ausztrál, holland és olasz, illetve egy-egy svájci, spanyol, finn, brit, ír, új-zélandi és üzbég kerékpáros szerepel 2020-ban.

Kusztor Péternek eddig nem volt szerencséje a Tour de Hongrie-n Forrás: Tour de Hongrie

Már az elmúlt évtized elején is volt magyar érintettsége az együttesnek: 2011-ben és 2012-ben az akkor Team Type 1 nevet viselő csapatban profiskodott a világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László. Az egyesület körüli kiszámíthatóságot jelzi, hogy a csapat 2013-ban változtatta nevét Team Novo Nordiskre, s azóta is a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cégének nevét viseli, Bodrogi László akkori csapattársai közül pedig a spanyol David Lozano még mindig itt teker.

A Team Novo Nordisk küldetése, hogy bármerre jár a nagyvilágban, versenyzői találkoznak az adott országban, településen élő diabéteszes emberekkel, s megmutatják nekik, hogy akár egészen különleges dolgokra is képesek lehetnek – a betegségüktől függetlenül. Nyugodtan mondhatjuk: az amerikai proficsapapat bringásai minden versenyükön változtatnak egy kicsit a világon, járjanak akár Norvégiában, Dubajban, az Egyesült Államokban vagy éppen Magyarországon. Jellemző adat, hogy

a klubé a sportág egyik legnagyobb social-media tábora, Facebook-oldaluk több mint nyolc és félmillió követővel rendelkezik!

A diabétesz népbetegség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint napjainkban mintegy 437 millió ember él cukorbetegséggel világszerte, de az előrejelzések szerint a diabétesz valamely típusa az elkövetkező két évtizedben már minden tizedik embert érinteni fogja. Magyarországon a felnőtt korú lakosság 15 százaléka küzd valamilyen cukoranyagcsere-zavarral, közülük pedig minden második diagnosztizált cukorbeteg.

A diabétesz súlyos betegség, és sokan hiszik azt, hogy abba kell hagyniuk a sportolást, pedig a mozgás hatékony eszköz, ami segít a további szövődményeket megakadályozni. Erre a tényre kívánják felhívni a betegek figyelmét a Team Novo Nordisk nemzetközi profi kerékpáros csapat tagjai is, akik valamennyien cukorbetegek. A huszonegy-harmincöt év közötti versenyzők vagy még a betegségük felfedezése előtt, vagy már diabétesszel élve kezdték el sportolói pályafutásukat, sőt akad köztük olyan is, akit már sportolóként diagnosztizáltak a betegséggel.

A Novo Nordisk egy év szünet után tér vissza a mezőnybe Forrás: Tour de Hongrie

Például Kusztor Péter, aki éppen a 2018-as Tour de Hongrie előtt, a Cseh Körversenyen szenvedett bukást. A „szokványos" bringás baleset, a kulcscsont-törés azonban kisebb műtéti beavatkozást is igényelt, ehhez pedig rutinvizsgálatokat kellett végezni. Ekkor közölték azt a válogatott sportolóval, hogy cukorbeteg.

A műtét utáni gyógyulás során Kuszti a versenyek helyett egy egészen más életre készült, végül aztán újabb fordulatot hozott a sorsa: bekerült a Novo Nordisk prokontinentális csapatába.

- nyilatkozta akkor Kusztor Péter, akit örömmel fogadott a Novo Nordisk.

- mondta az amerikai prokontinentális csapat ügyvezető igazgatója, társalapítója, Phil Southerland.

Kusztor Péter az első prokontis szezonjában a klub egyik legerősebb versenyzője volt, jó néhány World Tour-versenyen vehetett részt az amerikai csapat tagjaként.

Kusztor 2015-ben már részt vett a Tour de Hongrie-n Forrás: Tour de Hongrie

A Tour de Hongrie szervezői korábban már hat csapat érkezését hivatalosan is bejelentették, eszerint 2020-ban indul a magyar viadalon a TREK-Segafredo (World Tour), a Mitchelton-Scott (World Tour), az Androni Giocattoli-Sidermec (Pro Team), a Gazprom-RusVelo (ProTeam), a Riwal Readynez (ProTeam) és a Kometa-Xstra (Continental Team), s mellettük szerepel majd a rajtlistán a Team Novo Nordisk (Pro Team) is.

A szervezők nagy célt tűztek ki maguk elé: a Magyar Körverseny 2021-ben kerüljön be a Pro Series nevű sorozatba. Ennek komoly feltételei vannak, az egyik az, hogy legalább tizennégy World Tour- vagy ProTeam besorolású együttesnek kell részt vennie a jövő évi Tour de Hongrie-n.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. május 13. és 17. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.