Vágólapra másolva!
A 332 fős mezőnyben induló 12 magyar közül négy szerepelt a legjobb 64 között Heidenheimben. A 2019-es budapesti világbajnok Siklósi kiemeltként, Rédli András, Szényi Péter és Koch Máté pedig a sikeres csütörtöki selejtezőjét követően.

Rédli és Koch a 64-es tábla első fordulójában kikapott pénteken, előbbi a nyáron, Budapesten vb-döntős orosz Szergej Bidával szemben maradt alul.

Siklósi Gergely győzelemmel kezdte az évet Fotó: Csudai Sándor - Origo

Siklósi - a viadal honlapja szerint - a spanyol Manuel Barguest 15-11-re, a finn Niko Vuorinent 14-13-ra múlta felül, míg Szényi a kazah Vagyim Sarlaimov és a spanyol Yulen Pereira felett is 15-11-es győzelmet aratott. A nyolcaddöntőben egymás ellen léptek pástra, és egy tussal Siklósi kerekedett felül (15-14). A nyolc között a cseh Martin Capeken lépett túl (15-11), majd pedig Rédlit "megbosszulva" Bida 15-8-as legyőzésével harcolta ki a finálét.

A döntőben a riói olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Jung is csak megszorongatni tudta (15-14) Siklósit.

A magyar szövetség honlapján idézett nyilatkozatában Siklósi hangsúlyozta: már a szombati csapatversenyre koncentrál.