Egy évig nyomoztak a német újságírók Aján Tamás és a súlyemelők ügyében

Antalay TURKEY Tamás Aján MEDIA 12th SportAccord Convention Belek HORIZONTAL
Május 30-án ötödször választhatják meg elnöknek Aján Tamást
Vágólapra másolva!
Rendkívül hosszú és kitartó kutatómunka előzte meg az ARD német televíziós csatorna filmjét, amely súlyos vádakkal illeti Aján Tamást (80), a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökét és az általa irányított szervezetet - olvasható a Blikk cikkében.

A készítők több millió dolláros sikkasztással, korrupcióval, okirat-hamisítással, illetve doppingolások elfedésével gyanúsítják a sportvezetőt. A németek szerint Aján titkársága titkos bankszámlákat vezetett évekig, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott juttatásokból 5,5 millió dollárral (1,6 milliárd forinttal) nem tud elszámolni. A sportági dopping fedezésével is vádolják, állítólag 2008 és 2017 között az ötkarikás játékokon és a világbajnokságokon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban.

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke Forrás: Anadolu Agency/2014 Anadolu Agency/Ibrahim Yozoglu

A Blikknek sikerült elérnie a film egyik készítőjét, aki elmondta, kollégáival együtt rengeteget dolgozott, alaposan végigjárta az ügyet.

"Egy éven keresztül nyomoztunk, gyűjtöttük a bizonyítékokat, ellenőriztük az információkat. Hatalmas munka van ebben a filmben, körülbelül annyi, mint amikor az államilag irányított orosz doppingolásról szóló produkciónkat készítettük el" – árulta el a film egyik alkotója.

A dokumentumfilmben a sportág több vezetőjét megkérdezték, rejtett kamerás felvételeket is készítettek. Természetesen mindent elkövettek, hogy Aján Tamást is megszólaltassák, de nem jártak sikerrel.

"Hónapokon keresztül próbáltuk elérni Aján urat, a lehetséges összes módon, de nem jártunk sikerrel. Hívtuk őt telefonon, írtunk neki e-mailt, kerestük a titkárán, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség munkatársain keresztül, de sehogy sem tudtuk válaszadásra bírni" – panaszolta a német televíziós. – Ezzel együtt úgy gondolom, hogy alaposan körbejártuk a témát, így egy esetleges jogi eljárástól sem tartunk.

Aján Tamás: A németek tönkretették az életemet

Terjedelmes interjút adott a német közszolgálati televízió (ARD) által vasárnap korrupcióval megvádolt IWF-elnök, Aján Tamás. A német tévé dokumentumfilmjében a szerkesztők és a megszólalók azt állították, hogy az IWF-ben 2000 óta elnökösködő Aján több millió dollárral nem tud elszámolni. A filmből az is kiderült, hogy a sportág kürüli doppingellenőrzéseket is belengte a korrupció.