Póta nem vállalja az olimpiai selejtezőt sem, helyettese 44 évesen ugrik be

Table tennis: TTC Berlin vs KTS Tarnobrzeg TABLE TENNIS
Póta Georgina a BL-döntőben
Vágólapra másolva!
A gyermeket váró Póta Georgina korábbi terveivel ellentétben még sem tudja vállalni az olimpiai selejtezőn való részvételt, így Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány úgy döntött, a rutinos, 44 éves Fazekas Máriát hívja be a keretbe - írja a Nemzeti Sport.

Póta Georgina a karácsonyi ünnepek előtt hozta nyilvánosságra hogy gyermeket vár, de akkor még bízott abban, hogy a portugáliai csapat olimpiai-selejtezőn (január 22–26.) asztalhoz állhat – mint elmondta, a döntést az orvosokra bízza. Nos, mostanra kiderült, bármennyire is szerette volna, már nem tudja vállalni a szereplést, így biztossá vált, hogy női válogatottunknak a világranglistán 38. helyen álló játékos nélkül kell megpróbálnia kiharcolni a tokiói részvételt.

Póta Georgina a BL-döntőben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Britta Pedersen

„A kialakult helyzetben úgy döntöttem, hogy a budaörsiek játékosa, Fazekas Mária került be a keretbe – mondta Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány. – Sok nagy csatát megélt rutinos játékosról van szó, aki remek formában van, a klubcsapatában szép eredményei voltak a Bajnokok Ligája csoportkörében, s az sem mellékes, hogy védőjátékosok ellen kifejezetten jól játszik, márpedig a szóba jöhető ellenfeleink között több ilyen asztaliteniszező is akad. A döntésben az is szerepet játszott, hogy a Budaörsben Pergel Szandrával remek párost alkotnak, ami a válogatottnál is tovább bővítheti a taktikai repertoárt."

Amint a kapitány elmondta, Fazekas Mária rutinosnak számít, 44 éves, tagja volt például a 2000-ben Európa-bajnoki címet szerző válogatottnak, ám 2005-ben – pedig akkor még csak 30 esztendős volt – lemondta a válogatottságot, azóta kizárólag klubszinten láttuk versenyezni.

Bátorfi Zoltán mostani döntésével az is biztossá vált, hogy a gondomari olimpiai selejtezőn a Madarász Dóra, Pergel Szandra, Hartbrich Leonie, Nagyváradi Mercédesz, Fazekas Mária összetételű csapat áll asztalhoz.