Drámai mérkőzésen búcsúzott a darts-vb királynője - videó

Fallon Sherrock, az Alexandra Palace királynője
Vágólapra másolva!
A PDC darts-világbajnokság pénteki versenynapján már a legjobb 16 közé jutás volt a tét. Fallon Sherrock már így is történelmet írt, mivel a mezőny egyetlen versenyben maradt női játékosaként már két ellenfelet is búcsúztatott. A 22. helyen kiemelt Chris Dobey-nak is feladta a leckét, ő azonban elképesztő átlagot produkált, idővel pedig a kiszállói is feljavultak, így a darts-vb királynője elképesztő mérkőzésen, 4-2-es vereséget szenvedett.

A 25 éves angol játékos az idei darts-vb szenzációja, hiszen az első fordulóban elért győzelmével ő lett az első nő, aki a PDC világbajnokságán meccset tudott nyerni. Ezt utána azzal fokozta, hogy a második mérkőzésén búcsúztatta a 11. helyen kiemelt sztárjátékost, Mensur Suljovicot, így nem csoda, hogy ráragadt a "Queen of the palace" becenév is.

Sherrock ezúttal a világranglista 22. helyén álló Chris Dobey-val mérkőzött, akinek korántsem volt egyszerű dolga, mert a londoni Alexandra Palace-ben mindenki a női darts-versenyzőt bíztatta. Sherrock fantasztikusan kezdett, már az első legben brékelte Dobey-t, és néhány perc alatt meg is nyerte az első szettet.

A darts-vb legnagyobb sztárja a rövid szünet után is lendületben maradt. Az ötödik legben már négy 180-nál tartott és egy 12 nyilas körrel hozta az első leget.

Azért idővel Dobey is meg tudta mozgatni az Alexandra Palace közönségét. A hatodik legben közel volt a kilencnyilas kiszállóhoz, de a nyolcadik nyíllal nem találta el a tripla 19-et. A folytatásban Dobey jobb volt, de rosszul kiszállózott. Szerencséjére viszont Sherrock is vesztett a koncentrációból, így egyenlíteni tudott.

A harmadik szettet ismét Dobey kezdte jobban, de még mindig nem találta a kiszállókat (mindössze 18%-kal dobta őket), Sherrock pedig azonnal lecsapott minden hibájára (10/7-es volt a kiszállózása), így három perc alatt gyorsban nyert két leget, és simán hozta a második szettet.

A negyedik szett elején Dobey elvette Sherrock kezdését, tartani tudta a 99,57-es átlagát, és mivel javultak a kiszállói, simán behúzta a negyedik szettet és egyenlíteni tudott.

Az ötödik szettet Sherrock remekül kezdte, az első legben 124-es kiszállóval sokkolta Dobey-t, aki nem akart hinni a szemének.

Dobey azonban felvette a kesztyűt, azonnal visszabrékelte Sherrockot, és mivel a 100-as átlaga mellett a kiszállói is rohamosan feljavultak, 3-1-re megnyerte az ötödik szettet.

A hatodik szettet a hátrányban játszó Sherrock kezdte, volt egy kiszállója 32-re, de nem tudta megdobni, Dobey pedig megcsinálta az első száz fölött kiszállóját, így brékelni tudott, és nagy lépést tett a győzelem felé.

A következő legben Dobey 141-ről szállt ki, Sherrock ekkor már csak mosolyogni tudott, mert érezte, hogy ellenfele annyira elkapta a ritmust, hogy véget fog érni a tündérmeséje.

A harmadik leget Chris Dobey gyorsan lezárta egy 12 nyilas menettel, így az esélyesnek tartott angol játékos bejutott a legjobb 16 közé, a darts-vb királynője pedig vastaps kíséretében búcsúzott.

PDC darts-világbajnokság, 3. forduló
Simon Whitlock (ausztrál, 14.)–Mervyn King (angol, 19.) 4:1
Daryl Gurney (északír, 6.)–Glen Durrant (angol, 27.) 2:4
Fallon Sherrock (angol)–Chris Dobey (angol, 22.) 2:4