Vágólapra másolva!
Térdsérülését követően márciusban tér vissza hétéves kihagyása után a női tenisz világranglista korábbi éllovasa, Kim Clijsters.

A 36 éves belga játékos szeptemberben jelentette be, hogy januárban visszatér a WTA-mezőnybe, ám térdproblémája miatt ez három hónapot csúszik.

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező közölte: a március 2-án rajtoló monterrey-i tornán szerepel először, ezt követően Indian Wellsben és Charlestonban lép pályára.

Clijsters visszatérése késik Forrás: AFP/Al Bello

Clijsters pályafutása során egyéniben 41 WTA-tornát nyert, a US Openen háromszor (2005, 2009, 2010), az ausztrál nyílt bajnokságon egyszer (2011) diadalmaskodott, a világranglistát összesen húsz hétig vezette.

Clijsters először 2007-ben vonult vissza, két évvel később visszatért, majd 2012-ben ismét felhagyott a játékkal.