Vágólapra másolva!
Mindent alárendel az olimpiai felkészülésnek Hosszú Katinka. Háromszoros ötkarikás bajnok úszónk az ünnepek alatt sem lazít, az aranyérmeket a glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokságon, majd a kaposvári ob-n is halmozó klasszis az elkövetkező heteket Dél-Afrikában tölti edzőtáborozással – családi karácsonyozás és szilveszteri bulizás helyett.

„Már rég jelentkeztem, de minden rendben. Jól sikerült az országos bajnokság a múlt héten, nagy örömömre úsztam egy országos csúcsot 200 mellen – ebben a korban már nem szoktam szórni az egyéni rekordokat – írta tréfásan Hosszú. – Most már

viszont sok munka lesz helyette. Majd posztolok Nektek napsütéses képeket, Ti meg karácsonyiakat nekem!" – írta.

Hosszú István, Katinka édesapja egykori élsportolóként

teljes mértékben megérti lánya elhivatottságát.

„Úgy döntött, az ünnepeket beáldozza most az edzésekért, készül az olimpiára. Akárhogy is nézzük, ez az időszak 2-3 nap kiesést jelentene az edzésmunkában, nem beszélve az evés-ivásról, amit edzőtáborozás közben nyilván könnyebb megállni – mondta a Blikknek a volt válogatott kosaras. –

Többször előfordult már, hogy nem tudta családi körben tölteni a karácsonyt,

volt kosárlabdázóként pályafutásom alatt velem is megesett hasonló. Egy sportoló életéhez az ilyen áldozatok is hozzátartoznak olykor."

Hosszú Katinka feláldozza az ünnepeket az olimpiáért Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A minden idegszálával a jövő évi tokiói olimpiára összpontosító Hosszú szűk stábbal kelt egyébként útra Fokváros felé – edzőjével, Petrov Árpáddal az Európa-bajnokság előtt szakított. Teljesítményét ez azonban egyáltalán nem vetette vissza az elmúlt hetekben, hiszen Glasgow-ban mind a négy számában győzelmet ünnepelhetett, a szintén 25 méteres medencében rendezett kaposvári országos bajnokságon pedig meg sem állt 10 arany-, illetve két ezüstéremig.

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya,

Sós Csaba nem aggódik amiatt, hogy Hosszú edző nélkül készül Tokióra.

„Hagyományos értelemben vett edző nincs mellette, de azzal a tapasztalattal, amivel ő rendelkezik, nem csoda, hogy úgy döntött, egyedül készül fel az olimpiára" – mondta az M4 Sportnak.