Balhék, trónfosztások és óriási KO-k – nem akármilyen évet zárt az UFC

UFC 236 Holloway v Poirier 2 GettyImageRank2
ATLANTA, GEORGIA - APRIL 13: Dustin Poirier punches Max Holloway during the UFC 236 event at State Farm Arena on April 13, 2019 in Atlanta, Georgia. Logan Riely/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Mindössze egy év alatt több mint 50 gálát rendezett meg Dana White elnök és csapata 5 kontinens 14 országában, ami önmagában is lebilincselő teljesítmény. Új bajnokok emelkedtek ki a mezőnyből és bejelentette visszatérését a korai önkéntes nyugdíjából a balhés ír szupersztár, Conor McGregor is. Az UFC 2019-ben is tovább növelte nézői bázisát, rekordokat döntött és sikerült globális szereplővé válnia.

Erősen kezdett a világ jelenleg legnagyobb ketrecharcszervezete, rögtön az év elején egy olyan párosítást rakott össze, amelyben két eltérő súlycsoport bajnoka feszült egymásnak. Január 19-én, New Yorkban az egyik oldalon ott volt az UFC első olyan világbajnoki övbirtokosa, aki olimpiai aranyérmesként érkezett az oktagonba.

Henry Cejudo, aki 2018-ban Budapesten is járt a birkózó-vb-n, 2008-ban nyert az ötkarikás játékokon szabadfogású birkózásban és a szervezet legkisebb, nagylégsúlyú mezőnyének lett az első embere.

Történt mindez azután, hogy elverte 2018 augusztusában a sportág élő legendáját, az addigra már hat éve veretlen Demetrious Johnsont. A ketrec másik felében pedig a kihívó állt T.J. Dillashaw személyében, aki egy súlycsoporttal feljebb pucolta ki a mezőnyt és úgy gondolta, lefogyaszt Cejudóhoz, hogy a szervezet történelmének negyedik olyan bajnoka legyen, aki egyszerre két különböző súlycsoport övét is birtokolhatja. A kísérlet végül csúfos kudarcot vallott, ráadásul később kiderült, hogy tiltott szer volt Dillashaw szervezetében, ami miatt az Amerikai Antidopping Szövetség két évre felfüggesztette a harcost.

Az este legnagyobb győztese kétségkívül az UFC és a gálát sugárzó ESPN lett. A két vállalat által kötött, közvetítési jogokat tartalmazó szerződés első felvonása több mint kiválóan vizsgázott,

csak a mérkőzés napján 525 000 új feliratkozót nyert az ESPN stream változata.

Ráadásul később abban is megegyeztek a felek, hogy 2025-ig az USA-ban kizárólag ez a stream szolgáltató adhatja az UFC PPV (kattintás alapú, fizetős szolgáltatás) gáláit.

Ez a kiegészítés még az eredeti, 2018-as egyezségbe került bele, ami egy 5 évre szóló, az UFC-nek 1,5 milliárd dollárt (kb. 450 milliárd forintot) hozó üzlet volt.

A szervezet az amerikai piac után keletre fordult és áprilisban tető alá hozott egy történelmi megállapodást Oroszországgal és a Független Államok Nemzetközösségével (FÁK). Az orosz Rostelecom társasággal kötött szerződés értelmében létrejött az ottani UFC TV, amelyen a nap 24 órájában az egyes gálák felvezetésétől, különböző interjúkon keresztül a konkrét küzdelmekig minden az előfizetők rendelkezésére áll.

A csatorna lefedettsége a FÁK-ra is kiterjed, így majdnem 200 millió ember érheti el a műsorokat.

A piacszerző „tavaszi hadjárat" itt még nem ért véget, Dana White és csapata aláírt egy 5 évre szóló partneri egyezséget az Egyesült Arab Emírségek Kulturális és Turisztikai Hivatalával.

A megállapodás szerint 2024-ig az UFC többször is visszatér az ország fővárosába, Abu Dzabiba, hogy címmeccsekkel tarkított gálákat hozzon a helyi közönségnek.

Ezen felül az emírségekbeli állami médiavállalattal is sikerült jó üzletet kötni és kizárólagos közvetítési jogokat értékesíteni a közel-keleti és észak-afrikai régiókra vonatkozóan.

Khabib Nurmagomedov a győztes mérkőzését követően, Abu Dhabiban Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Stringer

Az év első fele nemcsak a sikerektől, hanem az ír fenegyerek, Conor McGregor balhéitól volt hangos. A ketrecharc világának legismertebb alakja először azzal sokkolt, hogy március elején Miamiban egy éppen őt fotózó

rajongótól elvette és összetörte az 1000 dolláros telefonját, amiért le is tartóztatta a helyi rendőrség. Két héttel később pedig ismét sikerült mindenkit meglepnie, mert bejelentette visszavonulását, mindössze 30 évesen.

Ugyanezen a napon a rendőrség egy korábbi, szexuális zaklatási ügyben kihallgatta, mint potenciális gyanúsítottat, úgyhogy mondhatjuk, hogy aznap még a csapból is a korábbi bajnok folyt.

Az ír bunyós nem sokáig várt a további „szerepléssel", április 6-án éppen saját whiskey márkáját népszerűsítette és kínálta mindenkinek egy dublini kocsmában, amikor egy idősebb úr visszautasította az ingyen italt. Elsőre úgy tűnt, hogy nem lesz következménye a dolognak, de

McGregor, miután felhajtotta a saját adagját, hirtelen megütötte a férfit.

Ezután gyorsan távozott a helyszínről, a rendőrség pedig nyomozást indított a történtek miatt.

Ősszel újabb fordulatot vett a McGregor-ügy, mert alig fél évvel a nyugdíjba vonulás után az ír közölte, hogy visszatér az oktagonba, ahol legutóbb 2018 októberében volt, igaz akkor PPV-rekordot döntött. A hírhedt harcos akkori bunyójára több mint 2,4 millióan fizettek elő, ahol azonban a Khabib Nurmagomedov elleni világbajnoki címmeccsen végül hátsó fojtással kikapott orosz riválisától. A nagy bejelentése óta már azt is tudjuk, hogy

2020. január 18-án, Las Vegasban lesz a nagy visszatérése. McGregor ellenfele egy élő UFC-s legenda, a szervezetnél több rekordot is tartó (legtöbb győzelem, legtöbb idő előtti befejezés, legtöbb meccsbónusz, legtöbb leütés és legtöbb lábbal szerzett KO) Donald Cerrone lesz.

Az MMA-rajongók örömébe üröm is vegyült, mert a fenti eseményekkel nagyjából egy időben egy fiatal, 20 év körüli nő azzal vádolta meg az egykori két súlycsoportos bajnokot, hogy Dublinban egy parkoló autóban erőszakoskodott vele. Az ír bunyósnak így a 2020-as januári visszatérése mellett a bírósági tárgyalásokra is fel kell majd készülni.

Vajon Conor McGregor nevet majd a végén? Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A világ legnagyobb ketrecharcszervezete november 2-án hatalmas mérföldkőhöz érkezett. Az UFC alapítása után 26 esztendővel eljutott az ötszázadik gálájához, ami egészen döbbenetes teljesítmény.

Dana White elnök megadta a módját az ünneplésnek, az este fő meccsét kivételesen nem egy súlycsoportos világbajnok vívta a kihívójával, hanem a szervezet két rosszfiúja, a szabadszájúságáról híres Jorge Masvidal és Nate Diaz csapott össze az újonnan életre hívott BMF-övért a Madison Square Gardenben. Nos, a BMF angol mozaikszó magyar jelentése nem éppen egy Arany János idézet, inkább egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezés, amelyet talán úgy tudunk olvasóbarátian lefordítani, hogy „A legkeményebb f...a gyerek".

Az esemény híre a sztárok világát is megmozgatta, Dwayne „The Rock" Johnson be is jelentkezett az öv átadására. Dana White pedig nem ellenkezett, ahogy egy interjúban is megerősítette:

„Ő fogja átadni az övet, átveszi ezt a feladatomat. Figyelj, ha a Szikla akar valamit, akkor azt meg is kapja".

Az elnök tartotta a szavát, sőt, már a meccs előtti mérlegelésen is a Jumanji és a Halálos Iramban filmek mozihőse állt oda a versenyzők mellé az 50 000 dollárért készített övvel.

Az esemény különlegességét jól mutatta, hogy ez volt az első MMA-gála a történelemben, amelyet a helyszínen tekintett meg az aktuálisan hivatalban lévő amerikai elnök, esetünkben Donald Trump.

Az összecsapásnak egyébként szintén elég szokatlan módon lett vége, az orvos nem engedte ki Diazt a negyedik 5 perces menetre csúnya szemsérülése miatt, így Masvidal nyerte a BMF-övet.

Az előzményeknek is köszönhetően az UFC 244-es gálájával kapcsolatban több mint 2,1 millió internetes keresés érkezett, 1 millióval több, mint az év egyik legjobban várt bokszmérkőzésére, a félnehézsúlyú világbajnok Sergey Kovalev és kihívója, Canelo Alvarez küzdelmére. A ketrecharc térnyerésére ez a hétvége adta a legjobb bizonyítékot, ugyanis

most fordult elő először, hogy egy profi ökölvívó címmérkőzést majdnem egy órával később kezdtek el, mert megvárták az UFC 244-es fő mérkőzésének a végét.

Magyarán a DAZN streaming szolgáltató teljes harci díszben, bemelegítve és már a bevonulást várva 60 percig hagyta a két bokszsztárt az öltözőjében, hogy majd a ketrecharc végén csapjanak össze egymással, hogy az ottani online nézők is „át tudjanak jönni".

Az ősz egyúttal egy újabb rekordot is elhozott a szervezet életébe, több mint 50 000 ember előtt rendeztek világbajnoki címmérkőzést. Az UFC ráadásul ezt nem házon belül, vagyis az Egyesült Államokban vitte véghez, hanem Ausztráliában. Melbourne városa adott otthont a helyi középsúlyú bajnok, Robert Whittaker és kihívója, az új-zélandi Israel Adesanya meccsének.

A két kiváló harcos összecsapására egészen pontosan 57 127-en váltottak jegyet, amivel nagyjából 5,5 millió dollárt tettek a szervezet zsebébe.

Az összecsapás KO-s trónfosztással ért véget a második menetben, így Adesanya személyében új bajnokot avattak. Az esemény kapcsán mindenképpen meg kell jegyezzük, hogy a gála nem az amúgy egészen kiváló bunyó miatt maradt emlékezetes, hanem a 30 éves új-zélandi harcos táncos bevonulása végett.

A 2019-es esztendő utolsó nagy, számozott gálájára decemberi 14-én került sor, Las Vegasban. A hagyományosan erős évzárás ezúttal is sikerült, három címmeccs mellett a fő kártyán helyett kapott két igazi legenda is. Ezen a téli estén két olyan dolgot is láthatott a nagyérdemű, amelyet előtte soha. A női mezőnyben elsőként és egyedüliként két súlycsoportban is világbajnok Amanda Nunes pontozással verte kihívóját és ezzel

a 12. győzelmét szerezte, ami rekord az UFC-nél, a hölgyek között még senkinek sem sikerült ennyiszer nyerni. Ráadásul ebből 7-szer bajnoki összecsapáson diadalmaskodott, ami szintén rekord a női harcosok között.

A fő mérkőzésen a váltósúly királya, Borics Ádám csapattársa, Kamaru Usman eddigi pályája legnehezebb és 2019. egyik legjobb meccsén TKO-zta kihívóját, Colby Covingtont.

A 31 éves amerikai becsületére legyen mondva, hogy az 5-ször 5 percre kiírt mérkőzés utolsó másodperceiben úgy kapott ki, hogy a harmadik menet derekán Usman eltörte az állkapcsát.

Az idei év megmutatta, hogy az UFC-ben még mindig van potenciál és egyelőre senki nem tudja megmondani, hol lehet ennek a történetnek a vége. Egy dolog azonban biztos, a cirkusz 2020-ban sem áll meg, és ahogy korábban írtuk, már januárban magasra teszi magának a szervezet a lécet, hiszen visszatér az oktagonba a világ legismertebb ketrecharcosa, Conor McGregor, ellenfele pedig egy igazi amerikai legenda lesz.