Sós Csaba: Szükség van ilyen ütközetekre

Sós Csaba
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya is csiszolatlan gyémántnak látja
Vágólapra másolva!
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint rendkívül fontosak az olyan versenyek, mint a Glasgow-ban vasárnap befejeződött rövidpályás úszó Európa-bajnokság, amelyen a magyar csapat tizenegy éremmel zárt.

"Természetesen az ember soha nem lehet maximálisan elégedett egy olyan verseny után, ahol harminc-negyven számot rendeznek, és több mint húszfős a csapat. Mi nagyjából olyan tíz éremre számítottunk, de ezt sikerült túlszárnyalnunk, talán a férfi vegyesváltó tagjai sem számítottak az utolsó éremre" - nyilatkozta az MTI-nek a szakember. Sós Csaba kiemelte, Hosszú Katinka továbbra is tartja a helyét a világ tetején, a nők közül rajta kívül Jakabos Zsuzsanna, míg a férfiaktól Holló Balázs okozott számára kellemes meglepetést és rajtuk kívül a legfiatalabbak is jól úsztak. "Sajnos két-három olyan versenyző is van, akiknek sokkal előrébb kellene tartaniuk és komolyan aggódom az olimpiai felkészülésüket illetően" - jegyezte meg nevek nélkül a kapitány.

Arra a felvetésre, hogy több versenyzőnek "nyűgöt" jelent a rövidpályás világesemény, a kapitány elmondta, rendkívül fontosak ezek a viadalok, szükség van az ilyen ütközetekre ahhoz, hogy a versenyzők lássák, érezzék, hogy az edzőik miért csavarják ki őket nap, mint nap, adott esetben miért ismételtetnek meg velük akár tizenötször is egy fordulót vagy egy benyúlást. Sós Csaba leszögezte, az érintettek inkább érzelmileg lehettek fáradtabbak. A szakember arra is kitért, hogy jövő héten a kaposvári rövidpályás országos bajnoksággal folyatódik a szezon, ezt követően pedig a Győr Openen már nagymedencében úsznak a legjobbak olimpiai A-szintre hajtva, januártól pedig "éles lövészettel mennek mindenhová".

A magyar küldöttség tizenegy éremmel zárta a 25 méteres medencében rendezett kontinensviadalt: Hosszú Katinka négy számban (400, 200, 100 vegyes, 200 pillangó) diadalmaskodott, Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen második, 200 pillangón harmadik lett, Késely Ajna 800 gyorson második, 400-on a harmadik helyen végzett, Lobanovszkij Maxim 50 méter gyorson zárt a harmadik helyen, míg Szabó Szebasztián 50 méter pillangón és 4x50 méteres férfi vegyesváltó nyert ezüstöt.