Harcsa Zoltán az olimpia után visszavonul

Harcsa Zoltán, Vasas
Harcsa Zoltán bejutott a legjobb nyolc közé az országos bajnokságon
Vágólapra másolva!
Harcsa Zoltán újra a Ferencváros ökölvívó-termében edz, az indok viszont nem maga a klub, hiszen továbbra is a Vasas színeiben bokszol. Az okot az ott dolgozó edző adja: Harcsa visszatért Szántó Imréhez, azaz a legendás Öcsi bácsihoz. A mindössze 27 éves öklöző a DIGI Sport híradójának azt mondta: az olimpia után várhatóan visszavonul.

"Ifjabb Balzsay Károly volt az edzőm, sajnos ő a betegsége miatt nem nagyon tudta ellátni a felkészítésemet, ezért úgy döntöttem, az lesz nekem a legjobb, ha visszatérek Öcsi bácsihoz" – nyilatkozta a Sport24-nek a kétszeres Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán. "Kilencéves kora óta figyelemmel kísérem a pályafutását teljesen közelről, voltak megszakítások, amikor nem voltam megelégedve - nem a formájával, hanem a magatartásával voltak problémák, és én fegyelmeztem. A korának megfelelően kell irányítani egy versenyzőt. Amikor még kamaszkorban volt, egy kicsit keményebben kellett őt irányítani. Most már ő is egy érett, tapasztalt versenyző, és a kevesebb szóból is megértjük egymást" – ismerte el Szántó Imre.

Harcsa Zoltán az olimpia után visszavonul Forrás: Vasas Attila

"Akkor ő nagyon szigorú volt mindenkivel szemben, most már sokkal engedékenyebb, mint akkor volt" – reagált Harcsa edzője szavaira, majd rátért arra, hogy mit szeretne még elérni a pályafutása során. "Még mindig az olimpiai érem a cél, hogy végre egy olyan szereplést mutassak be, amivel tényleg lezárhatom ezt a pályafutást, és tényleg büszkén vonulhatok vissza." Nagy kérdés, hogy egy esetleges profi karrier tervben van-e. "Nem nagyon. Még nem született meg az a szerződés, amire én igent tudnék mondani. Van egy olyan érzésem, hogy ilyen nem is lesz sajnos. De 19 éve ebben a sportban vagyok benne, úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam belőle, de az olimpiai érem még hiányzik a gyűjteményemből."

Tanítványával ellentétben Öcsi bácsi nem tervezi a visszavonulást. "Nagyon jól érzem az edzőteremben magam. De nagy izgalmat váltott ki belőlem mindig a meccs, úgyhogy a ring mellől egy kicsit hátrébb húzódtam" - jegyezte meg Szántó Imre, aki azt szeretné, ha Bedák Pál venné át tőle idővel a napi munka irányítását, ő pedig szakmai tanácsadóként lenne jelen az edzéseken, mérkőzéseken. Az újra összeállt Harcsa, Szántó páros első éles tesztje a szerdán kezdődő országos bajnokság lesz, márciusban pedig jön az első lehetőség az olimpiai kvóta megszerzésére.