Vágólapra másolva!
Ezüstérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a kairói világkupa-versenyen, ezzel megerősítette második helyét az olimpiai kvalifikációs rangsorban, így gyakorlatilag biztos, hogy ott lehet a tokiói ötkarikás játékokon.

A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron ezúttal még nem utazott el a társakkal, ezért a csapat Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Iliász Nikolász összeállításban szerepelt vasárnap az egyiptomi idénynyitón.

A magyarok az első fordulóban nem léptek pástra, majd a 16 között 45-40-re verték a grúzokat, a negyeddöntőben pedig 45-39-re az irániakat. A döntőért az olaszokkal vívtak, és 45-37-tel léptek tovább. A másik ágon a dél-koreaiak jutottak a fináléba, amelyben ők győztek 45-41-re.

A nyári budapesti vb-n is ez a két együttes vívta a döntőt, akkor az ázsiaiak 45-44-re nyertek. Az egyiptomi vk csapatversenyében 26 válogatott indult.

A magyar együttes ezt megelőzően is nagyon jól állt az olimpiai kvalifikációs versengésben, ezzel az ezüsttel pedig – ahogy a magyar szövetség honlapja fogalmaz – "gyakorlatilag zsebben a tokiói repülőjegy". A hunfencing.hu beszámolója szerint matematikailag ugyan születhetnének még olyan eredmények, amelyek alapján nem jutna ki a magyar férfi kardcsapat Tokióba, de ilyen eredményeknek "semmiféle realitása nincs".

A kairói vk-n a magyarok közül egyéniben a 2017-ben világbajnok, idén vb-ezüstérmes Szatmári jutott a legtovább szombaton, ő a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését a 194 fős mezőnyben.