Vágólapra másolva!
Hargitay András, egykori szövetségi kapitány a Borsnak adott rövid interjúban beszélt arról, vajon miért szervez be újabb és újabb úszókat Hosszú Katinka korábbi férje és edzője, Shane Tusup, illetve, hogy a balhés amerikai az eredmények mellett mit köszönhet még a háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek.

Hargitay meglátása szerint Tusup azért csalogat magához újabb és újabb úszókat, mert "buzog benne az újabb bizonyítási vágy, elvégre Hosszú Katinkával maradandót alkotott". Ezért készül, illetve készült nála az olasz Ilaria Cusinato, a magyar Földházi Dávid és Szilágyi Liliána, illetve újabban a lengyel Wojciech Wojdak.

Az viszont gyorsan kiderült, hogy az amerikaival nem csak Hosszú Katinkának és a magyar edzőknek gyűlt meg baja, hiszen Földházi már otthagyta, és Cusinatóval is majdnem így járt. Hargitay szerint az Eb-ezüstérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi is nagy kockázatot vállalt, amikor Tusup kedvéért otthagyta Turi Györgyöt.

Az amerikai körül ugyanis továbbra sincs minden rendben, a korábbi ügyei rányomják a bélyegét mostani munkájára is.

"Amikor Katinka trénereként dolgozott, sok „ügyének" híre el sem jutott Magyarországra. Megesett, hogy szemetesládákat rugdalt szét, de Katinka világhírneve okán ezeket megúszta, idehaza elhallgatták. Nemrég a berlini Világkupa-viadalra se kapott akkreditációt, a kazanyi Vk-verseny előtt a beutazási vízumot tagadták meg tőle" – mondta Hargitay András a Bors Online-nak.