Kozák Danuta ismét összeállhat háromszoros olimpiai bajnok párostársával

Kozák Danuta; Szabó Gabriella
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 16. Szabó Gabriella (elöl) és Kozák Danuta megnyeri a női kajak párosok 500 méteres versenyének döntőjét a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Újpesti Torna Egyletben folytatja a pályafutását a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella.

A lila-fehér klub csütörtöki közleményében kiemeli, hogy a versenyző így ismét egy csapatban készülhet gyerekkori párostársával, Kozák Danutával, akivel mindhárom ötkarikás aranyérmét nyerte.

- mondta az UTE új versenyzője, aki 11 év után távozott a Budapesti Honvédtól.

Szabó Gabriella (elöl) és Kozák Danuta három olimpiai aranyérmet szerzett együtt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Szabó Gabriella a riói játékokat követően több edzőnél is megfordult, az elmúlt három évben mégsem tudott bekerülni a magyar válogatottba. Új klubja színeiben szeretné visszaküzdeni magát a legjobbak közé. A felkészítéséért továbbra is Tóth László felel majd.

A 33 éves Szabó Gabriella 2012-ben Londonban négyesben, négy évvel később, Rio de Janeiróban négyesben és párosban lett olimpiai bajnok, emellett 2008-ban, Pekingben ezüstérmet szerzett, szintén a K-4-es versenyszámban.