Vágólapra másolva!
A világ második legrangosabb MMA-szervezete, a Bellator magyar küzdősportolója, Borics Ádám legközelebb januárban az amerikai Darrion Caldwell ellen lép az oktagonba. A hibátlan mérleggel rendelkező (14-0) magyar harcos élete legkeményebb felkészülésére készül.

Erre szüksége is lesz Borics Ádámnak, és nemcsak amiatt, mert a harmatsúlyban már bajnoki címet szerző amerikai ellen (14-3) nem lesz könnyű dolga, hanem azért is, mert

innentől kezdve a kizárólag címmeccseknél használt ötször öt perces formátumra számíthat.

Borics Ádám az amerikai Darrion Caldwell ellen is győzelemre készül Forrás: MMAJunkie

„Jövő héten hivatalosan indul a felkészülésem a januári mérkőzésemre. 12 hetes edzőtábor fogja kezdetét venni. Innentől kezdve 5x5 percesek lesznek a mérkőzések, ezért döntöttem úgy, hogy

és a regenerációra is. Nagyon motivált vagyok, köszönöm, hogy ennyi bíztató üzenetet küldtök nekem. Nagyok vagytok" – írta Borics Ádám a közösségi oldalán.

A Bellator keretein belül 16 fős mezőnyből álló versenysorozat szeptemberben indult a 66 kilogrammos súlycsoportban. A kieséses viadal egy év alatt fog lezajlani, a meccsek három-négy havonta kerülnek megrendezésre. A sorozatban a jelenlegi bajnok is képviselteti magát, így ha valaki őt legyőzi, akkor elnyeri az övet, és mehet tovább akár döntőig.

A végső győzelemhez négy mérkőzést kell megnyerni, a bajnok az öv mellett egymillió dollárral is gazdagodik.

A Darrion Caldwell elleni összecsapásra 2020 januárjában kerül sor az Egyesült Államokban.