Társoldalunk:

Nem tudja lezárni az úszószövetség Kenderesi Tamás dél-koreai ügyét

2019.10.16. 13:08

A Magyar Úszó Szövetségnek még mindig nincs a birtokában hivatalosnak tekinthető bírói végzés Kenderesi Tamás ügyével kapcsolatban.

A Magyar Úszó Szövetség mielőbb szeretne pontot tenni Kenderesi Tamás dél-koreai ügyére (az úszót szexuális zaklatással vádolta meg egy szórakozóhely dolgozója, ami után őrizetbe vették, majd a tárgyalást követően mintegy 750 ezer forintnyi pénzbüntetést szabtak ki rá), de rajta kívül álló okok miatt továbbra sem hívhatja a fegyelmi bizottsága elé az olimpiai ezüstérmes úszót – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. 

Előbb vagy utóbb csak pont kerül Kenderesi Tamás ügyének a végéreForrás: MTI/Illyés Tibor

„Hazánk szöuli konzulátusának közbenjárásával ugyan eljutott hozzánk az illetékes dél-koreai bíróság végzése, de azon kívül, hogy a régóta várt dokumentum koreai nyelven van, ráadásul e-mailben érkezett, amit így hivatalosnak semmiképpen sem lehet tekinteni – jelentette ki az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó dr. Wladár Sándor. – A Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékesei azonnal jelezték Szöulnak, hogy a végzés elektronikus levél formájában semmiképpen sem helyettesítheti a pecséttel ellátott és a nemzetközi jog előírásai szerint hitelesített, nyomtatott formájú végzést, amit ajánlott levélben kell postázniuk a sportolónak, belátásuk szerint pedig másolatban a Magyar Úszó Szövetségnek.  A versenyzőnek és természetesen a szövetségünknek is sokkal jobb lenne, ha tovább már nem húzódna az ügy,  mert a fegyelmi bizottságnak már régen meg kellett volna hoznia a döntését."

Az SzPress Hírszolgálat más forrásból úgy értesült, hogy az e-mail üzenet lefordítására – függetlenül attól, hogy az elmondottak szerint az nem minősül hivatalosnak – egy megfelelő minősítéssel rendelkező hazai fordító iroda már megbízást kapott. A nemzetközi jog és gyakorlat szerint a hitelesített bírósági végzésnek az Igazságügyi Minisztériumba kell beérkeznie, és onnan továbbítják Kenderesi Tamásnak.

„Sajnálatosnak tartom, hogy a hivatalosnak tekinthető hitelesített végzés helyett csupán egy e-mail üzenetet kaptunk, ami ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgunkat, sokkal inkább csak megnehezíti azt.  Főleg annak tudatában, hogy a Külügyminisztériumunk és a szöuli konzulátusunk minden szükséges lépést megtett annak érdekében, hogy végre elfogadható bírósági végzés birtokába juthassunk. Pontosan 80 nap telt azóta, hogy Kenderesi Tamás bajba került Dél-Koreában, és az ott megrendezett vizes világbajnokságról csak napokkal a versenyzőtársai után térhetett haza Magyarországra" – hangsúlyozta a magyar szövetség vezetője.