Társoldalunk:

Nem Tokióban rendeznék a maratoni versenyszámokat az olimpián

2019.10.16. 14:38

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Tokiótól 800 kilométerre északra vinné a maratoni futást és a gyalogló versenyszámokat a 2020-as nyári olimpiai játékokon. 

A NOB szerdai közlése szerint Szapporóban, az 1972-es téli olimpia helyszínén jelentősen alacsonyabb hőmérsékletben lehetne megrendezni a számokat. Az előrejelzések szerint az északi városban napközben öt-hat fokkal lesz hűvösebb, mint Tokióban.

A NOB indoklása alapján leginkább a maratoni futásban és a gyaloglásban résztvevő sportolók szervezetére gyakorolna hatást a várható hőség.

Az olimpiai játékok az a verseny, amelyen a sportolók életük teljesítményére készülnek. Biztosítani kell számukra a megfelelő feltételeket, hogy a legjobbjukat nyújthassák - fogalmazott Thomas Bach NOB-elnök a közleményben.

Az eddigi tervek szerint hajnali 5.30-kor rajtolna az 50 kilométeres gyaloglás és 6-kor a maraton, hogy az atléták ne legyenek kitéve az óriási hőségnek. Idén a dohai atlétikai világbajnokságon éjfél után indult a maratoni mezőny, amely így is 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletben teljesítette a 42 195 méteres távot.

A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.