Vágólapra másolva!
Magyarország rendezi a birkózók 2022-es Európa-bajnokságát - jelentette be a magyar szövetség (MBSZ) pénteki sajtótájékoztatóján Németh Szilárd elnök.

A sportvezető köszöntötte a nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságon aranyérmes Lőrincz Tamást (kötöttfogás, 77 kg), ezüstérmes öcsét, Viktort (kötöttfogás, 87 kg), a nem olimpiai súlycsoportban, 72 kilóban harmadik Korpási Bálintot, valamint a szabadfogásúak 65 kilós kategóriájában bronzérmes Muszukajev Iszmailt, továbbá az ötödik helyével a Lőrincz-testvérekhez és Muszukajevhez hasonlóan olimpiai kvótás Sastin Mariannát (62 kg).

A 2019-es kazahsztáni világbajnokságon remekül szerepeltek a magyar birkózók Forrás: Róth Tamás

A szövetség elnöke bejelentette, hogy a tokiói olimpiára kijutó sportolók 2,5 millió forintos támogatásban részesülnek, és át is nyújtotta a négy eddigi kvótaszerzőnek az erről szóló jelképes csekket, míg a tényleges kifizetések jövőre, a kvalifikációs időszak végén lesznek.

A sportvezető kiemelte, hogy amióta bevezették az olimpiai kvalifikáció rendszerét, ez volt a legsikeresebb kvótaszerző vb a négy éremmel és a négy indulási jog kiharcolásával. A sajtótájékoztatón valamennyi érmes, így a honosított Muszukajev Iszmail is jelen volt. Németh Szilárd azt mondta, Muszukajev bizonyította különleges képességeit, és a munkához való hozzáállásával is igazolta, hogy érdemes a piros-fehér-zöld színek képviseletére. Reményét fejezte ki, hogy az orosz születésű sportolótól sokat tanulnak majd a fiatal magyar tehetségek.

Az MBSZ vezetője beszélt arról is, hogy az olimpiai csapat tagjaival szerződést köt majd a szövetség, melyben a jogaikat és kötelességeiket fektetik le.

Ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a sportolók minden támogatást megkapnak a sikeres felkészüléshez, a "pénz nem lehet akadály", ugyanakkor a birkózóknak meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak, így például a központi felkészülés alól nem lehet kibújni.

Németh Szilárd elmondta, hogy a szövetség október végén a Ludovikán U23-as vb-t, jövő márciusban pedig a BOK Csarnokban európai olimpiai kvalifikációs versenyt rendez, majd bejelentette, hogy 2022 tavaszán Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország.

Az elnök külön kiemelte Bacsa Péternek, a magyar szövetség ügyvezető alelnökének szerepét a rendezés elnyerésében. A nemzetközi szövetség vezetőségébe csaknem egy éve bekerült Bacsa nagyon komoly és eredményes munkát végez, amit bizonyít, hogy a nur-szultani vb-nek a versenyigazgatója volt, és ugyanez lesz a szerepe a tokiói olimpia birkózóversenyein is - ismertette.