Vágólapra másolva!
A magyar sportkönyvek közül is kiemelkedően értékes tartalommal bír az Így lettünk bajnokok című kötet, amelyben 30 kiváló magyar sportoló életútját követhetik nyomon a főszereplők gyerekkorától kezdve egészen addig, amíg klasszisokká váltak. A kötet bemutatóját október 3-án tartják Budapesten. A 20 különféle sportágból megszólaltatott 30 klasszis története olyan tündérmese, amelynek szép az eleje, szép a vége, miközben minden szava igaz. Ráadásul a szerzők olyan sportolókat is bemutatnak, akik most lépnek ki a gyerekkorból, az utánpótlássportból. A portrékat Gy.Szabó Csilla, Ballai Attila Bruckner Gábor és Török László készítette el. Mi most az egyik szerzőt, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, az egykori sportújságírót, Ballai Attilát kérdeztük.

Szabad-e, érdemes-e összehasonlítani egy mai korban élő gyerek sportpályafutásának kezdetét azokkal, akik ebben a könyvben szerepelnek?
Valamennyire mindenképpen érdemes. Ha van valami, ami a legkevésbé változott meg a múlthoz képest, az a sport. A sportban megvannak még a hagyományos értékek, a teljesítmény tisztelete, a hierarchia. Itt a ma annyira divatos szabadosságnak nincs helye, hiszen, ha lenne, akkor az edző személye, munkája ellehetetlenülne.

Az Így lettünk bajnokok című könyv borítója Forrás: Origo

A régen kőbe vésett szabályok persze lazultak. Nekem két lányom van, 16 évesek és kézilabdáznak. Azt érzem, hogy nagyon sok mindenben hasonlítanak az én 16 éves énemhez.

De a lányaim is próbálják ennek a buroknak a sérthetetlenségét megőrizni.

A könyvben 30 sportoló gyerekkori életútja elevenedik meg, ebből hét történetet ön írt meg. Ki volt az a hét versenyzőből, aki a legnagyobb meglepetést okozta?
Nem emelnék ki senkit, inkább azt mondom el, melyek voltak számomra a legfontosabb benyomások. Két kézilabdázóról, Görbicz Anitáról és Nagy Lászlóról írtam, ők nem tudtak meglepni, nagyon sokat beszélgettem már velük, ismertem az életútjukat. Az úszó Kapás Boglárka pályáját is végigkísértem, nála a szárazföldi és a vízi értékek harmonikusan ötvöződnek.

Leginkább a labdarúgókapus, Gulácsi Péter lepett meg.

Ugye, él bennünk egy sztereotípia a futballistákról, hát még a kapusokról. Annak idején egy buta reklám is erősítette ezt – tudják, amikor az orrodat is tisztítccsa. Gulácsiról tudtam, hogy gondolkodó ember, de azt nem, hogy ennyire racionális és intelligens.

Gulácsi Péter gondolkodó, racionális, intelligens ember - ilyen volt már gyerekkorában is Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frank Hoermann/Sven Simon

Ő gyerekként is ilyen volt, elmondta, azért tanult jól, hogy az edzésekre több ideje maradjon, és este megnézhesse a BL-összecsapások első félidejét. Szünetben ugyanis elment aludni, mert másnap iskola és edzés volt. Szerinte a flúgos kapusok ideje lejárt. A judós Csernoviczki Éva azzal lepett meg, hogy két lábon járó lexikon. Kislányként ült a teremben, azt figyelte, hogy az édesapja hogyan vezeti az edzéseket. Addig nézte ezt, amíg az egyik gyakorlatnál azt mondta, hogy ő jobban meg tudja csinálni. Így lett belőle cselgáncsozó. Ungvári Miklósról tudtam, hogy tízen testvérek, ilyen családból érkezett sportolóval még nem találkoztam. Páratlan önismerettel tudott saját gyerekkoráról beszélni, arról, hogy honnan indult és hova érkezett meg. A birkózó Bácsi Pétert hagytam a végére. Jó érzés volt azzal szembesülni, hogy amit az ember tőle lát a szőnyegen, hogy egy perc alatt is képes bármilyen vert helyzetből fordítani, az az életben is igaz rá.

Húsz évvel ezelőtt sem bírt annyira erős tartalommal az a mondás, hogy egy szülő ne adja élsportolónak a gyerekét, mint amennyire sokszor halljuk ezt most. Mi erről a véleménye?
Ha azt kérdezi, hogy egy mai szülőnek szabad-e mindenáron az élsportban gondolkodnia saját gyerekével kapcsolatban, akkor erre az a válasz,

hogyha a gyerek istenáldotta tehetség és ez nagyon korán kiderül, akkor talán igen.

Egerszegi Krisztina, vagy Kovács Ágnes példája tökéletes erre.

Egerszegi Krisztina istenáldotta tehetség volt Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

De ha nincs meg ez a rendkívüli talentum, akkor nem biztos, hogy kell, vagy szabad. Megint a lányaimat tudom példaként mondani: a feleségem is élsportoló volt, a Fradiban kézilabdázott, alacsonyabb szinten én is űztem ezt a sportot, tehát adott volt, hogy a gyerekeink is ezzel próbálkozzanak. De fel nem vetődik bennünk és bennük sem, hogy kizárólag erre építsék fel az életüket.

Miért nem?
Mert úgy gondoljuk, a sport az életüket gazdagító plusz, egy adalék, de nem minden.

Nagyon káros, ha ez az elvárás egyfajta külső nyomásra nehezedik a gyerekre. Az igazi bajnok egyik fő jellemzője, hogy az ösztönzése belülről fakad.

A világban azért vannak elég ijesztő példák. Az amerikai csodateniszező, Cori Gauff dollárszázezreket keres, 15 éves. Kis túlzással, sötétedés után egyedül az utcára sem mehetne ki. Kínai és nem kínai tornászlányok 13-14 évesen mennek az olimpiára. Normális dolog mindez? Eljön majd az a pillanat, amikor valaki azt mondja, hogy meg kéne állni?
Ez a pillanat – egy-egy extrém esettől eltekintve - már régen eljött. Van egy szó, amit nagyon szeretek: ősbizalom.

A könyv szeptember 20-tól már kedvezményesen megvásárolható, megrendelhető a MediaBook Kiadóban (mediabook@mediabook.hu, 1087 Bp., Könyves Kálmán körút 76.), október 3-tól pedig ott lesz az összes nagyobb könyvesboltban.

De ez nem alakulhat ki csak a sport iránt, egy gyereknek az egész életét tekintve kell ezt éreznie. Hogy jó a világ, érdemes élni, szeretem a családomat, szeretek otthon lenni. Ennek a nagy egésznek csak egy része a sport.

Az ősbizalom csak akkor fejlődik ki, ha nincs szétszaggatva a gyerek.

Nagyon ritka az, amikor olyan visszacsatolásokat kap egy gyermek és a családja, a szülei, mint Cori Gauff. A döntő többség számára kifejezetten káros, ha gyerekkorában elérhetetlen álmokat kerget.

Mennyiben más a 21. század elejének gyereksportoló-generációja, mint az a 30 ember, aki ebben a könyvben megszólal?
Mások, de ezek a generációs különbségek talán a sportban érződnek a legkevésbé. Az élet egyéb területein nem ennyire jó a helyzet. Gondoljon bele, mi annak idején mennyire tiszteltük a tanárainkat, ha valamit mondtak, az megfellebbezhetetlen ítéletnek számított. Még a napközis tanárunkkal is így voltunk. Ennek ma már az ellentétével találkozunk – de a sportban nem.

Ballai Attila, a Magyar Nemzet főszerkesztője Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A sportban az edző háta mögött ma sem szokás szamárfület mutogatni. Ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy a mai gyerekek igényszintje teljesen más – mert teljesen más közegből érkeznek az élsportba. Ugyan a sport is jellemformáló, de azt nemcsak a sport, hanem a mindennapi élet is formálja.

Ma mindez elképzelhetetlen lenne.

Kinek ajánlja ezt a könyvet, kinek szól ez a könyv?
Nem is elsősorban a mai gyerekeknek, talán inkább a szüleiknek. A könyv szereplői azért juthattak el ide, mert istenáldotta tehetségek voltak, mert túlélték a létező buktatókat, mert szerencséjük volt, kitartottak, mert megkapták a külső segítséget. Ezek az írások megerősítenek abban, hogy hosszú távon egy életpályát, egy sportpályafutást elsősorban nem a tehetség határoz meg, hanem a karakter és a jellem.

De olvassák el ezeket a szép meséket, amelyek mind jól végződnek. És az a legjobb bennük, hogy igazak is.