Birkózó-vb: Kuramagomedov, Ligeti és Tóth Bendegúz is kikapott a nyolcaddöntőben

Kuramagomedov Murad óriási csatában kikapott az amerikai Jordan Burroughstól
Vágólapra másolva!
A szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad a félidőben még vezetett, végül azonban 6-4-re kikapott a kategória sztárjától, az amerikai Jordan Burroughstól pénteken a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, amelyen Tóth Bendegúz (92 kg) a nyolcaddöntőben veszített.

A 22 éves Muramagomedov egy könnyű és egy nehezebben kivívott siker után került össze a londoni olimpia bajnokával, aki ellen álomszerűen kezdett.

A négyszeres világbajnok Burroughs hozzá hasonlóan távolról szeret birkózni, beugrásokra, lábra támadásokra, kontrákra épít, ahogy Kuramagomedov is. Az első három percben ez egyértelműen a Tatabánya versenyzőjének ment jobban. Kuramagomedov az első perc végén villámgyors támadással ment lábra, majd mögé került (2-0), a folytatásban pedig egészen a harmadik percig biztosan őrizte előnyét, amikor újra sikeresen támadott lábra, és már 4-0-ra vezetett.

Kuramagomedov Murad óriási csatában kikapott az amerikai Jordan Burroughstól Forrás: Magyar Birkózó Szövetség - Hungarian Wrestling Federation

A szünet után az amerikai egyértelműen nagyobb sebességre váltott, de támadásainál igyekezett óvatos lenni, hogy riválisa ne kontrázza meg. Egy perc után aztán elszánta magát és energikusan lábra ment, a zóna felé terelte riválisát, aki igyekezett kiszabadulni és eltáncolni. Kuramagomedov hiába küzdött, nem sikerült ellépnie, sőt, Burroughs a szőnyeg szélén nagy lendülettel rá tudott fogni mindkét lábára és eldobta, amiért négy pontot kapott (4-4).

A nagyobb értékű akció már a 31 éves amerikainak kedvezett, ráadásul a magyarok visszanézést kértek, ami megerősítette a bírákban az eredeti ítéletük helyességét, így még egy büntetőpont is Burroughst gazdagította (4-5). A folytatásban Kuramagomedov utolsó energiáit mozgósította, egyszer ki is tette ellenfelét a szőnyegről, de tolás miatt nem kapott pontot. Burroughs ugyanakkor még növelni is tudta előnyét egy kiléptetéssel és végül 6-4-re győzött.

A 22 éves Tóth Bendegúz bemutatkozására több mint három órát kellett várni a Barisz Arénában, ahol az ESMTK nem olimpiai súlycsoportjában (92 kg) szereplő sportolója az idei Európa-bajnoki harmadik georgiai Irakli Mtsiturival mérkőzött a nyolcaddöntőben.

A találkozón Tóth nagyon bátran birkózott, a meccs elején viszont két válldobásra is rálépett (0-6), így a győzelemre gyorsan elszállt az esélye. Később a fiatal magyar többször indított, voltak biztató lábra támadásai, de a georgiai nagyon jól állt a lábán, kiválóan reagált ezekre az akciókra, a másodikban ráadásul egyet szépen meg is kontrázott, így végül magabiztosan, 8-0-ra győzött.

Kuramagomedov, illetve Tóth, a nehézsúlyú nyolcaddöntőben veszítő Ligeti Dánielhez (125 kg) hasonlóan a vigaszági folytatásban bízhat, amihez legyőzőik fináléba kerülésére van szükség.

A pénteki versenynapon ugyanakkor még lesznek magyar versenyzők: Sastin Marianna a nők 62 kilogrammos kategóriájában, míg a szabadfogású Muszukajev Iszmail a 65 kilogrammban lép szőnyegre a bronzéremért a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő helyosztós programban.