Vágólapra másolva!
Az olimpiai kvóta megszerzését követően Sastin Marianna (62 kg) és a szabadfogású Muszukajev Iszmail (65 kg) is elveszítette elődöntőjét, így pénteken a bronzéremért léphetnek szőnyegre a nur-szultani birkózó-világbajnokságon.

A csütörtök délelőtti program alaposan elhúzódott a Barisz Arénában, így a versenyzőknek kevés pihenőjük volt a negyed- és az elődöntők között.

A 65 kilósoknál a palaui, georgiai, San Marinó-i és török rivális legyőzésével a négy közé jutott, 26 éves, dagesztáni származású Muszukajev az orosz - és szintén dagesztáni - Gadzsimurad Rasidovval csapott össze. A meccs óvatos iramban kezdődött, érezhető volt, hogy a felek jól ismerik egymást, így egyikük sem vállalt felesleges kockázatot. A meddő állóharcban Muszukajevet látták passzívabbnak a bírók, így a második figyelmeztetésnél intették, a következő 30 másodpercben azonban nem ő, hanem Rasidov vitt mögékerülésig egy akciót (0-2).

A szünetig nem változott az állás, a második menet elején aztán az orosz kitolta Muszukajevet (3-0), aki a folytatásban nagyobb intenzitással birkózott, többször is lábra támadással próbálkozott, egyszer sikerült is levinnie riválisát, s egy pontra felzárkózott. A hajrában Muszukajev igyekezett újra levinni Rasidovot, aki azonban biztosan állt a lábán és megnyerte a mérkőzést.

"Kicsit bosszant ez a mostani mérkőzés, szerettem volna nyerni" - nyilatkozta Muszukajev vesztes meccse után, azt is megjegyezve, hogy a 32 között legyőzött georgiai olimpiai bajnokkal, Vladimer Khinchegashvilivel másodszor birkózott, s másodszor győzte le, így őt nem lepte meg saját sikere. - "Az olimpiai kvótának nagyon örülök, holnap pedig mindent megteszek majd, hogy megszerezzem a bronzérmet." - tette hozzá.

Sastin és Muszukajev is a bronzért küzdhet pénteken Forrás: Origo

Rögtön a férfi 65 kilósok után a női 62 kilósok következtek. Az olasz, dél-koreai és moldovai birkózót legyőző Sastin Marianna régi ismerősével, a bolgár Tajbe Juszeinnel találkozott, akit a 2013-as vb döntőjében emlékezetes csatában vert.

A két klasszis összecsapása ezúttal nem hozott nagy csatát, egy percig sem tartott, miután Juszeinnek sikerült gyorsan meglepnie a Vasas sportolóját, levitte, orsóba fogta és négyszer megpörgette (0-10), ami technikai tust jelentett.
"Egész nap jól működött az a taktika, amit Ákossal (edző-férjével, Wöller Ákossal) kitaláltunk, az utolsó meccset leszámítva. Ezt nagyon sajnálom, nem így szerettem volna, de rögtön az elején beszorult a lábam. Próbáltam kijönni, de olyan szoros volt a fogása, hogy nem volt esélyem, a térdemet meg nem akartam kitöretni" - mondta a vegyeszónában a 36 éves versenyző, aki negyedik olimpiájára készülhet. - "A kvóta volt a legfontosabb, holnap pedig majd javítok."

Muszukajev és Sastin menetelése után már négy kvótánál tart a magyar csapat a kazah fővárosban. Vasárnap a kötöttfogású Lőrincz Viktor (87 kg), hétfőn pedig bátyja, Tamás (kötöttfogás 77 kg) szerezte meg a tokiói indulási jogot az országnak.